BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hegymenetbe vált a PC-piac

A nehezén már itthon is túl vagyunk, 2010-ben a magyarországi PC-piac sem csökken tovább – jelezte lapunknak Majoros Miklós, az Acer magyarországi vezetője. A tajvani márka a Gartner piackutató összesítése szerint mind a teljes hazai számítógéppiacon, mind annak legdinamikusabban növekvő szegmensében, a notebookok területén piacvezető lett tavaly, az előbbiben 15, az utóbbiban 22-23 százalékos részesedéssel.

A múlt évet igen komolyan megszenvedték a gyártók. Még a hordozható gépek piacán is legalább 20 százalékos volt a visszaesés, nem beszélve az asztali PC-kről, amelyeknél az előző esztendőhöz képest 40 százalékot esett az értékesítés – sorolta Majoros Miklós. Utóbbi szegmensben ráadásul folyamatos zsugorodással számolhatnak a szállítók, ez a PC-piac azon szelete, ahol még vannak hazai gyártók is, akiknek a sorsa néhány éven belül emiatt meg is pecsételődhet – vizionálja az Acer-vezető.

Hozzáteszi: a PC-piac telítődésével a kereskedőknek is újfajta módszerekhez kell nyúlniuk, mivel a vevőket sok esetben már nem is feltétlenül az ár orientálja. Hiszen ma már notebookot vehetünk olyan áron, amelyen néhány éve még legfeljebb egy egyszerűbb asztali gépet vásárolhattunk. A laptoppiacon immáron 100 ezer forint alatti árak dominálnak. A kereskedői visszajelzések szerint ennek a szegmensnek segíthetnek a 0 százalékos THM-mel hirdetett áruhitelek is. Az viszont Majoros Miklós szerint már kérdéses, hogy az idén tovább morzsolódhatnak-e az árak, sőt. A nemzetközi alkatrészgyártók ugyanis, látván a globális fellendülést, elkezdték drágábban árulni a részegységeket.

A tavalyi recessziós hatások után az idei első negyedévre pozitív kilátásokat jelez előre a magyarországi PC-piacot mérő IDC Hungary is. Az amerikai piackutató hazai leánycégének vezető elemzője, Fauszt Gábor szerint a második és harmadik negyedben ugyanakkor a választások miatt legfeljebb a lakossági vásárlásokban reménykedhetnek a PC-forgalmazók. A vállalati szegmensben viszont egyelőre nem vár növekedést, a cégeknél még tovább vágják az IT-büdzsét. De az már biztosra vehető, hogy ha lesz is növekedés, az a noteszgépeknél következhet be. Van piacuk a drágább eszközöknek is, de a csak prémiumszegmensben szereplő márkák – köztük az Apple-é – részesedése nem éri el az egy százalékot.

A magyarországi PC-szegmensben nyomot hagyott tavaly a válság, egy év alatt közel 100 ezer darabbal zsugorodott a piac. Az internetezésre és a levelezésre közel három éve kitalált netbookokkal viszont robbantottak a márkák. Az elemző ennek kapcsán fontosnak tartja megemlíteni a mobiltelefon-szolgáltatók szerepét, amelyek ebben a termékkategóriában tavaly már a piac 15 százalékát tudták lefedni. A cégek, főként a kis- és középvállalatok nem nagyon tartották magukat a korábbi trendhez, nem dobták ki három-négyéves gépeiket sem, legfeljebb a tárolókapacitást bővítették. A notebookpiac visszaesését megérezte a magyarországi kereskedelem is, soha ennyi viszonteladó nem szüntette be a tevékenységét, mint tavaly.



Az idén akár 20 százalékkal is nőhetnek az eladások

Az idén közel 20 százalékkal több személyi számítógép találhat gazdára világszerte, mint a válság sújtotta 2009-ben.

Az amerikai Gartner piackutató számításai szerint ez több mint 366 millió darabot jelent majd. A folyamatos áreróziónak tulajdoníthatóan az értékbeni növekedés jó néhány százalékkal elmarad majd a mennyiségbelitől. A gyártók becslések szerint az év egészére mintegy 245 milliárd dolláros piacon osztozhatnak, ez 12,2 százalékkal lenne több az egy évvel korábbinál.

Az elemzők optimizmusukat a világgazdaság újbóli növekedésére alapozzák – utóbbi nyomán mind az otthoni PC-k, mind az üzleti számítógépek iránt élénkül a kereslet. A PC-piacot a következő három évben 90 százalékban már egyértelműen a hordozható eszközök hajtják, azok is főként a lakossági piac jelentős bővülésének köszönhetően.

A mobileszközök aránya a teljes piacon belül a 2009-es 55 százalékról 2012-re már 70 százalék közelébe kerülhet.

Az amerikai Gartner piackutató számításai szerint ez több mint 366 millió darabot jelent majd. A folyamatos áreróziónak tulajdoníthatóan az értékbeni növekedés jó néhány százalékkal elmarad majd a mennyiségbelitől. A gyártók becslések szerint az év egészére mintegy 245 milliárd dolláros piacon osztozhatnak, ez 12,2 százalékkal lenne több az egy évvel korábbinál.

Az elemzők optimizmusukat a világgazdaság újbóli növekedésére alapozzák – utóbbi nyomán mind az otthoni PC-k, mind az üzleti számítógépek iránt élénkül a kereslet. A PC-piacot a következő három évben 90 százalékban már egyértelműen a hordozható eszközök hajtják, azok is főként a lakossági piac jelentős bővülésének köszönhetően.

A mobileszközök aránya a teljes piacon belül a 2009-es 55 százalékról 2012-re már 70 százalék közelébe kerülhet. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.