BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fortune: A legnyereségesebb cégek - Itt a lista!

A Fortune elkészítette a legnyereségesebb amerikai cégek toplistáját, amelyet az Exxon Mobil olajipari óriás vezet megelőzve a Microsoftot.

Az Exxon Mobil ugyan elvesztette a legnagyobb amerikai vállalatnak járó címet, de 19,3 milliárd dolláros tavalyi profitjával a legnyereségesebb vállalatként végzett a Fortune listáján. Az Exxon teljesítményének megítéléséhez érdemes figyelembe venni, hogy tavaly 27 milliárd dollárt költött kutatásra, profitja mégis magasabb, mint Macedónia GDP-je.

Második helyen a Microsoft, 14,6 milliárd dollárral. A Windows hét segítségével harmadával emelkedett az operációs rendszer üzletág eredménye, a Bing kereső pedig növelte piaci részesedését. Igaz, Steve Ballmer cége nem örülhet feltétlenül, hogy az értékesítések – most először – csökkentek.

A bronzérmet a Wal-Mart vitte el, 14,3 milliárd dolláros profittal. A TV-től samponig minden forgalmazó diszkont áruház egyértelműen a válság nyertese.

Negyedik a Procter & Gamble, amely ugyan megszenvedte a válságot, hiszen a fogyasztók egy része elfordult a márkás termékektől. Ugyanakkor a cég 4 milliárd dollár összértékben emelte termékeinek árát, így 13,4 milliárdos profitot gyűjtött.

Ötödik helyen végzett az IBM, szintén 13,4 milliárd dolláros eredménnyel. Az óriás 9 százalékkal emelte nyereségét azzal, hogy a szolgáltatásokra és a szoftverekre koncentrált.

Hatodik a Goldman Sachs csoport, amely a második negyedévben 3,4 milliárd dolláros profitot jelentett, a teljes évben pedig mintegy hatszorosára 13, 4 milliárd dollárra emelte profitját, igaz, a jelenlegi nyomozás jelentősen árthat a hírnevének.

12,9 milliárd dollárral hetedik helyen a Merck, amelyet elsősorban a Schering-Plough felvásárlása segítetett az élénkítésben. Igaz, a gyógyszergyár nagyrészt egyszer jelentkező nyereséget szerzett a rivális megvásárlásából.

Nyolcadik 12,5 milliárd dollárral az AT&T, amely az elmúlt időszakban főleg az iPhone előfizetéseknek köszönheti lendületét, annak ellenére, hogy – éppen a mobilelőfizetések növekedése miatt – 17 milliárd dollárt kellett a hálózat fejlesztésére költenie.

Kilencedik a Wells Fargo, amely kockázatos döntést hozott a Wachovia megvásárlásával. A pénzügyi válság csúcsán megvásárolt pénzintézet által megkétszereződött a vállalat mérete, a Wells Fargo pedig 2009-ben minden negyedévet pluszban zárt, a teljes évben 12,3 milliárd dollárt gyűjtött.

Tizedik a Johnson & Johnson, szintén 12,3 milliárd dollárral, annak ellenére, hogy 3 milliárd dollár értékben jártak le a cég szabadalmi jogai. Az idei évben 900 millió dollár megtakarítására készül.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.