BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kettőt fizet, hármat vihet - Biztosan? Többször csapnak be minket

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a húsvéti ünnepeket megelőzően koncentrált ellenőrzéseket végzett a kereskedelemben elsősorban a forgalmazási körülmények, a fogyasztói tájékoztatás területén a vásárlói megkárosítások és a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése érdekében. Az ellenőrzés eredményei alapján elmondható, bár a kifogásolási arány nőtt, a jogsértések súlya, a kirívó esetek száma csö

A felügyelőségek csak az ünnepeket megelőző másfél hétben közel 700 helyen végeztek ellenőrzést, a vizsgált üzletek közül 51 százalékában találtak jogszabálysértést. A felügyelőségek 7,6 millió forint bírságot szabtak ki a jogértések miatt
 
A jellemző hiányosságok a következők voltak: a hiányos árfeltüntetés, az egységár feltüntetésének hiánya. Előfordult, hogy az összecsomagolt termékeken elhelyezett „ajándék” felirat nem érvényesült, például a próbavásárolt leveskockán az alábbi feliratot helyezték el: „4 kocka ingyen!”, ezzel szemben az ingyenes termékért 35 forintot számítottak fel.

A kettőt fizet, hármat vihet esetében mindhárom termékért teljes árat számítottak fel, illetve „4+1 ajándék” matricával ellátott akciós összecsomagolt élelmiszer termék esetén megállapították, hogy ha a vásárló az 1 darabos kiszerelésű termékből vásárol 5 darabot, kevesebbet fizet, mint a „4+1” ajándék megvásárlása esetén.

Még mindig előfordul téves tájékoztatás, például a próbavásárolt tasakos instant kávékeverék esetében a termék értékesítési helyén elhelyezett akciós tájékoztató táblán 469 forint eladási ár szerepelt, ezzel szemben a pénztárban 662 forintot számítottak fel.

A húsipari termékek csomagolóanyagának súlyát gyakran belemérik a termék árába, ez a forgalmazás során a leggyakoribb hiba. Jelentős volt azonban a javulás a megtévesztő termékmegnevezések terén, igaz, még mindig találni kakaós tejmasszából készült figurát, amit csokinyúlként neveztek meg a polccímkén.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.