BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokat tud és válságálló

Miközben a recesszió alaposan felforgatta a világ mobiltelefon-piacát, egyáltalán nem hagyott nyomot a készülékek legfelső szegmensének számító okos telefonok eladásaiban. Utóbbiak világkereskedelme 2009-ben is nőhetett, miközben a hagyományos készülékeké az első három negyedévben elmaradt a tavalyitól, az év végére is alig egy számjeggyel bővülhetett.

A Gartner számításai szerint tavaly 172 millió okos telefont adtak el világszerte, 24 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A készülékeknek a teljes mobil-piachoz viszonyított aránya megközelítette a 14 százalékot, az elemzők szerint 2014 végére már a mobilpiac közel 25 százalékát mondhatják a magukénak.

Ezen készülékek iránt olyan nagymértékű keresletet jeleznek előre az elemzők, hogy a Gartner egyenesen azt állítja, két éven belül több új okos telefont adnak el világszerte, mint személyi számítógépet. Akkorra az okos telefonok értékesítése megközelíti az évi 492 milliót, miközben PC-kből legfeljebb 443 millióra lesz kereslet.

Nem véletlen, hogy a hagyományos számítógépgyártók – Apple, Acer, Dell –, amelyek korábban nem voltak jelen a mobilpiacon, az utóbbi években ebből is ki akarják hasítani a maguk szeletét – vélekedett az internetes keresője mellett ma már számos egyéb világhálós üzletéről ismert Google is. Utóbbi cég mindjárt két pályán is – hardverben és szoftverben – versenybe szállt, készülékén saját fejlesztésű mobiloperációs rendszere fut.

A gyártók egyébként ebben a telefonszegmensben is egyre inkább testre szabottan igyekeznek az ügyfelek kedvére tenni; hogy az is megtalálja a neki megfelelő modellt, aki „multimédiás erőműre” vágyik, vagy aki levelezésben, üzenetközvetítésben erős készüléket szeretne, de az is, aki közösségiháló-építő eszközt keres. Az okos telefonok elterjedése a szolgáltatók érdeke is, hiszen felmérések igazolják, hogy ezek a készülékek több bevételt generálnak a számukra. Az ilyen telefont használók ugyanis többet interneteznek, a leveleiket a készülékre is letöltik, s használják a GPS funkciót.

Az okostelefon-piacon új márkaneveket is meg kellett tanulnia a világnak. Néhány gyártó – az Apple, a Blackberryt fejlesztő RIM, a HTC – csak ebben a szegmensben keresi az érvényesülését. Az okos telefonok új üzleti modellt is teremtettek a mobiliparban, hozták magukkal saját alkalmazás-piacterüket (appstore) is. A sort néhány éve az Apple nyitotta meg, de ma már felsorakozott mögé néhány más vezető márka is. Az itt megjelenő, főként külsős cégek által írt különféle szoftverek még jobban felkelthetik a készülékek iránti igényt. Még az sem jelent akadályt, hogy az alkalmazások jelentős része fizetős, hiszen darabonként csak néhány száz forintos tételről van szó. Az okos telefonok legnagyobb piaca nem meglepő módon az Egyesült Államok; a Nielsen piackutató cég egyenesen azt feltételezi, hogy ott jövőre már több ilyen típusú készüléket vesznek az emberek, mint hagyományos mobilt.

Európában Nagy-Britannia vezeti a ranglistát; a szigetországban az elmúlt 12 hónapban 70 százalékkal nőtt az okos telefonokat használók száma, de az öt legnagyobb európai piacot – Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Spanyolország, Olaszország – tekintve is mintegy 32 százalékos növekedésről beszélünk. Ebben az öt országban együttvéve már közel 52 millióan használják a hagyományos mobiltelefonnál sokkal többet tudó készülékeket.

Magyarországon szintén egyre több mobilos ügyfélnek van okos telefonja, nálunk is 10-15 százalék körülire tehető az arányuk. A hagyományos mobiltelefonokéhoz hasonlóan ebben a szegmensben is meghatározó a szolgáltatók által értékesített mennyiség, a már említett okok miatt érdekük is ezen készülékek támogatása. Az iPhone-t egyelőre egyedüliként árusító T-Mobile külön díjcsomagokat alakított ki az Apple okos telefonjára. Egyes hírek szerint várható, hogy a következő iPhone modellek értékesítését az amerikai cég már szolgáltatófüggetlenül is elérhetővé teszi a legtöbb piacon.

Vélemény

Langsteiner Marianne

A Magyar Telekom lakossági üzletágának a marketingigazgatója

„Tavaly két számjegyű mértékben nőtt a T-Mobile előfizetőinek a körében az okos telefonok vásárlásának aránya. Ezen a területen egyértelmű sikertörténet az iPhone-é. Jót tett ugyanakkor a piac bővülésének, hogy már egyre több más gyártó is kínál hasonló kategóriájú készüléket, így az általunk eladott okos telefonoknak a kétharmada már nem Apple-modell, hanem Samsung-, LG- vagy HTC-gyártmány. Az ügyfélállományunk 10-15 százalékára tehető a fejlettebb készülékeket használók aránya.”

Németh Viktor

A Sony Ericsson közép-európai marketingigazgatója

„A hazai piacon is folyamatosan nő az igény az okos telefonok iránt. A vásárlók egyre tudatosabban keresnek adott gyártókhoz vagy sok esetben adott felhasználói platformokhoz köthető konkrét készülékeket. Már idehaza sem csak az üzletemberek és a mobiltechnológia iránt érdeklődők használnak okos telefonokat. A gyártóknak ezért már nem elég a szokásos üzleti alkalmazásokat professzionálisan beépíteni a telefonjaikba, külön hangsúlyt kell fektetniük egyéb pluszszolgáltatásokra és -képességekre is.”

A Magyar Telekom lakossági üzletágának a marketingigazgatója

„Tavaly két számjegyű mértékben nőtt a T-Mobile előfizetőinek a körében az okos telefonok vásárlásának aránya. Ezen a területen egyértelmű sikertörténet az iPhone-é. Jót tett ugyanakkor a piac bővülésének, hogy már egyre több más gyártó is kínál hasonló kategóriájú készüléket, így az általunk eladott okos telefonoknak a kétharmada már nem Apple-modell, hanem Samsung-, LG- vagy HTC-gyártmány. Az ügyfélállományunk 10-15 százalékára tehető a fejlettebb készülékeket használók aránya.”

Németh Viktor

A Sony Ericsson közép-európai marketingigazgatója

„A hazai piacon is folyamatosan nő az igény az okos telefonok iránt. A vásárlók egyre tudatosabban keresnek adott gyártókhoz vagy sok esetben adott felhasználói platformokhoz köthető konkrét készülékeket. Már idehaza sem csak az üzletemberek és a mobiltechnológia iránt érdeklődők használnak okos telefonokat. A gyártóknak ezért már nem elég a szokásos üzleti alkalmazásokat professzionálisan beépíteni a telefonjaikba, külön hangsúlyt kell fektetniük egyéb pluszszolgáltatásokra és -képességekre is.”-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.