BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Japán éttermet nyit Pesten Andy Vajna

Szeptemberben nyílik meg Budapesten a világhírű japán Nobu étteremlánc első kelet-közép-európai egysége – jelentette be tegnap sajtótájékoztatón Andy Vajna, a magyarországi Nobu Budapest tulajdonosa, Macuhisza Nobujuki, a 22 éttermet magában foglaló hálózat séf-tulajdonosa, valamint Rogán Antal V. kerületi polgármester. A Nobu lánc a japán mesterszakács, valamint Robert de Niro színész, Meir Teper filmproducer, valamint Richie Notar befektető közös vállalkozásaként jött létre 1994-ben, az éttermekben a tradicionális japán gasztronómiát ötvözik Dél-Amerika ízvilágával. Az összesen több mint 500 négyzetméter alapterületű, egy 56 férőhelyes bárból és egy 81 fő befogadására alkalmas étteremrészből álló Nobu Budapest a Kempinski Hotel Corvinusban üzemel majd, és ötven alkalmazottnak ad munkát.

Andy Vajna a Világgazdaságnak elmondta: a budapesti Nobu megnyitásába több millió dollárt fektetett be, a beruházás becslése szerint két-három év alatt térülhet meg. Úgy tervezik, hogy átlagosan napi kétszáz főt láthatnak vendégül az étteremben, ezzel a foglaltsággal már nyereségesen működne az egység. Elmondása szerint a Nobu árszínvonala igen széles skálán mozog, az egyszerűbb egy-két ezer forintos ételektől a jóval drágább különlegességekig minden megtalálható lesz a kínálatban. Ennek fényében vendégenként átlagosan 8–16 ezer forintos fogyasztásra számítanak.

Rogán Antal a sajtótájékoztatón üdvözölte az étterem megnyitását, amely szerinte nemcsak a város, hanem az ország imázsát is öregbíti. „Sok ember csak azért utazik el egy adott országba, hogy az ottani Nobu éttermet kipróbálja. Szeptembertől erre már Budapesten is lesz lehetőségük” – mondta. NM

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.