BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ryanair: Ne kelljen gondoskodnunk az utasokról vis maior esetén

Az ír fapados légitársaság negyedéves profitja 24 százalékkal csökkent az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérzárak következményeképpen, a cég ennek ellenére tartja éves profitvárakozását.

A Ryanair április és június között 93,7 millió eurós nettó profitot ért el, míg az előző év azonos időszakában a nyereség 123 millió euró volt. Az ír légitársaság 50 millió eurót veszített a májusi légtérzár miatt, ennek ellenére a cég vezére, Michael O’Leary továbbra is hatalmas növekedési potenciáliról beszélt a Guardian tudósítása szerint.

A fapados cég 10-15 százalékkal, 370-375 millió euróra kívánja emelni éves profitját, a vállalat tehát a vulkáni hamu miatt elkönyvelt veszteség mellett sem csökkentette prognózisát. A Ryanair egyébként teljesen szükségtelennek nevezte a hamufelhő miatti légtérzárat, a cég vezére szerint ez az eset is jól mutatja, hogy az Európai Uniónak meg kell változtatnia a vis maiorra vonatkozó szabályokat. A légitársaság azt szeretné elérni, hogy a cégek mentesüljenek az utasok ellátásának kötelezettsége alól, ha a járatok nem az ő hibájukból nem tudnak felszállni.

A Ryanair teljes árbevétele 16 százalékkal, 896,8 millió euróra emelkedett, ez a forgalom 8 százalékos, és a viteldíjak 5 százalékos emelkedésének is köszönhető. A cég készpénztartalékai 11 százalékkal, 3,1 milliárd euróra emelkedtek, a Ryanair történetében először fizet osztalékot októberben, 500 millió euró értékben.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.