BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kik, hol, és mennyien konferenciáznak nálunk?

A Magyar Turizmus (MT) Zrt. partnerei által rendelkezésre bocsátott információk alapján, 2010 első félévében összesen 160 nemzetközi konferencia megrendezésére került sor Magyarországon, amelyeken több mint 43 ezer fő vett részt. Országszerte összesen 690 napnyi nemzetközi konferencia zajlott, melyek résztvevőinek száma átlagosan meghaladta a 269 főt, átlagos időtartamuk 4,3 nap volt.

2010. első félévében a Magyar Kongresszusi Iroda partnerei által szolgáltatott információk alapján, 160 db, az ICCA nemzetközi szervezet kritériumainak megfelelő konferenciát rendeztek Magyarországon. Ezek közül a legtöbb megrendezésére március 1. és május 31. között került sor, ez az összes rendezvény 70 százalékát jelenti. 2010. első félévében összesen 690 napnyi nemzetközi konferencia zajlott Magyarországon, amelyek átlagosan 4,3 napig tartottak.

A nemzetközi konferenciákon résztvevők 84,9 százaléka külföldről érkezett. A korábbi évekhez hasonlóan a magyarokon kívül Németországból (74 százalék), Nagy-Britanniából (72 százalék) és Franciaországból (54 százalék) érkeztek leggyakrabban hazánkba nemzetközi konferenciákra.

A korábbi évek tendenciáját követve 2010 első félévében is Budapesten került megrendezésre a legtöbb nemzetközi konferencia (79,4 százalék). A fővárost Pécs (6,3 százalék), Sopron (3,1 százalék) és holtversenyben Balatonalmádi, Debrecen, Szeged követte, de Győrött, Kecskeméten, Székesfehérváron és Veszprémben is szerveztek nemzetközi rendezvényeket. A felsorolt települések mellett új konferenciahelyszínként Sárvár és Fehérvárcsurgó is megjelent a palettán a vizsgált időszakban. Ígéretesnek tűnik az a tendencia, hogy a vidéki helyszínek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, és így egyre több alkalommal adnak otthont nemzetközi konferenciáknak. Az elmúlt év azonos időszakához képest, ez az arány 3,2 százalékkal nőtt.

A rendezvények helyszínét tekintve a szállodák továbbra is tartják vezető pozíciójukat, sőt az előző évekhez képest tovább növelték előnyüket. Januártól júniusig a nemzetközi konferenciák 84,4 százaléka valamely magyarországi szállodában került megrendezésre. A fennmaradó rendezvények 7,5 százaléka kongresszusi központban, 4,4 százaléka pedig egyetemen zajlott.

A Magyarországon zajlott nemzetközi konferenciák megrendelőinek nemzetiségi vizsgálata azt mutatja, hogy továbbra is a magyar megrendelők állnak az élen, és arányuk 2009. első félévéhez képest, mintegy 5 százalékkal nőtt.

A nemzetközi konferenciák típusát tekintve a legtöbb konferencia, akár 2009. első félévében, továbbra is orvosi (28 százalék) témájú volt, illetve jelentős százalékot képviselnek a gazdasági (20 százalék) és egyéb (18,8 százalék) témakörök is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.