BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gerendai: Voltak biztató jelek

Hétfőn délelőtt a városvezetés teljes vezérkara előtt közel 20 fős tárgyalást tartottak, ahol a főpolgármesteren és a fesztiválszervezőkön kívül az alpolgármesterek, a kabinetfőnök, a főtanácsadók, jegyzők is jelen voltak.

Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője szerint biztató, hogy nem összegekről volt szó, hanem elvekről, és arról a megközelítésről, hogy Budapest számára hogyan lehet minél jobban átláthatóvá tenni, hogy milyen előnyei származnak a városnak, a város cégeinek a Szigettel való megállapodásból. A városvezetők a díjmentességről továbbra sem akarnak tárgyalni, de úgy látszik, keresik a lehetőségét, hogy a Sziget a pénzen kívül milyen egyéb lehetőségeket tud nyújtani, amely a városnak is előnyére szolgálna.

Ezen belül felmerült például egy együttműködés lehetősége a BKV-val is, eszerint a fesztiválos hetijegybe bele lehetne építeni egy BKV-s hetibérlet árát is, amely Budapestnek bevételként jelentkezne, és így a látogatók is pluszszolgáltatást kapnának.

Gerendai Károly korábban az fn.hu-nak elmondta, hogy ez a terület ebben az állapotában senkinek nem adható bérbe, vagy csak minimális értékért. Tarlós István korábban közölte: meg kell keresni gazdag kerületeket, virágzó vidéki városokat, például Szegedet, a Sziget támogatása érdekében. "Ki lehet húzni a kardot a haza védelmében, a belváros és Szeged is beszállhat a Sziget támogatásába" - fogalmazott. Atkári János pénzügyi főtanácsadó pedig közölte, hogy tavaly 4,5 milliárd forinttól esett el a főváros, mert több rendezvény ingyenesen használhatta a főváros közterületeit.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.