Kiegészítő biztosítás, termékdíj? - A kormány egészségügyi ötletei

Az egészségügyben az elmúlt fél évben – a Semmelweis Terv vitairatához beérkező vélemények összegzése és feldolgozása idején – komoly stratégiai és rendszerszintű problémák merültek fel. Míg Szócska Miklós egészségügyi államtitkár körbeutazta az országot és egyeztetett, a budapesti egészségügyi intézményrendszer reformja kétszer vett új irányt – a holdingosítástól az államosításig – majd pedig nyilvánosságra került a Széll Kálmán Terv, benne a gyógyszertámogatási rendszer átalakításával.

A koncepcióban felvázolt némely programpontok megvalósítása elindult, ezek a tervezet olyan elemei, amelyek végrehajtásához kisebb összeg rendelkezésre bocsátása is elegendő. Így az Országos Mentőszolgálatnak járművásárlásra juttatott 850 millió forint, továbbá az alapellátásnak szánt 1,5 milliárd forint eszköztámogatás, 2,5 milliárd forint pedig teljesítményfinanszírozás formájában értek célba, illetve kerültek a tervek közé. Az egészségügy eladósodott szereplői számára ellentmondásos módon az egészségturizmus fejlesztése a fogászati turizmusnak juttatott egymilliárd forintban ölt testet hamarosan.  Bekerült a koncepcióba a Széll Kálmán Terv gyógyszerkassza-reformja is.

A dokumentum egyrészt elismeri, hogy a forráskivonás a betegterhek növekedését jelentheti (ez egészen ritka a kormány kommunikációjában), másrészt részleteiben taglalja, hogy mely területeket veszi majd célba a reform (vagy megszorítás). A forráshiány megoldására a koncepció több lehetőséget is felvázol.

Egyrészt az egészségügyi termékdíj bevezetése, valamint belső forrásátcsoportosítás lehet a tervek megvalósításának motorja. Előbbi adójellege, utóbbi üres szólam mivolta miatt vetnek fel problémákat. Másrészt felmerül a kiegészítő biztosítási konstrukciók bevezetésének lehetősége az önkéntes egészségpénztárak mintájára, ami – bár újra nélkülözi a választ a mikor és hogyan kérdéseire, ám – pozitív képet fest arról, hogy a kormány képes felismerni a piac és az öngondoskodás pozitív szerepét.

A koncepció az Európai Unió forrásaira támaszkodva valósítaná meg a képzési és struktúraátalakítási elgondolásokat az Új Széchenyi Terv keretén belül. A kormányváltás utáni befagyasztások miatt nagyjából egy év telt el a források felhasználása nélkül, ezt csak az utóbbi hónapokban sikerült feloldani a rehabilitáció, valamint az egészségipar fejlesztését célzó pályázatok kiírásával. Utóbbi pedig inkább értelmezi az egészségipart wellnessként, mint az egészségügyet húzóágazatként.

Mindazon feladatok, amelyeket – ha halványan és iránymutatás szintjén is, de – felvázol a koncepció, rendkívül nehezen teljesíthetők egy olyan intézményrendszerben, amely még csak fel sem állt, és ahol a meglévő intézmények a folyamatos adatgyűjtésre fókuszálnak megalakulásuk óta. Nem tekinthető haszontalannak a valid adatokon alapuló megfontolt betegútszervezés, valamint a kidolgozott és világosan elhatárolható kompetenciákkal rendelkező intézményrendszer kialakítása.