BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Uborkázni" fognak Debrecenben az uniós miniszterek

Terjed Európában a hasmenésjárvány – Egyelőre hazai megbetegedés nincs, a vizsgálat már folyik

Az Országos Epidemiológiai Központban (OEK) öt mintát vizsgáltak a németországi hasmenéses járványt okozó kólibaktériumra vonatkozóan, de ezek mind negatívak lettek – jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos. Arról, hogy a járványt okozó szennyezett zöldségekből jutott Magyarországra is, a hazai hatóságok az unió élelmiszer-biztonsági gyorsriasztási rendszerén (RASFF) keresztül értesültek.

A magyar hatóságok még vizsgálják, hogy mikor és milyen mennyiségben érkezhetett a szállítmány, miután kiderült: a német exportőr Magyarországra, Ausztriába és Luxemburgba is szállított. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal megkapta annak a két cégnek a nevét, amely a szennyezett uborkát behozhatta az országba, ám ezt az információt Jordán László, a hivatal elnökhelyettese nem kívánta nyilvánosságra hozni. Az első hazai vizsgálati eredmények a hét első felére várhatók.

Az osztrák hatóságok azonban semmit sem bíznak a véletlenre: nyugati szomszédunknál nemcsak a spanyol cégek által terjesztett kígyóuborkákat, hanem a paradicsomokat és a padlizsánokat is kivonják a forgalomból.

A legfrissebb információk szerint Németország mellett már Svédországból, Dániából, Hollandiából, Nagy-Britanniából és Franciaországból is jelentettek megbetegedést. Eddig két olyan betegről számoltak be, aki bizonyítottan a szövődményként kialakult veseelégtelenségben halt meg, bár valószínű, hogy az áldozatok száma ennél nagyobb. Németország arra törekszik, hogy a járványt mindenképp tűzzék napirendre az uniós tagállamok mezőgazdasági minisztereinek ma Debrecenben tartandó informális találkozóján.

Súlyos kór

A járvány első napjaiban Németország hivatalos közlése szerint ismeretlen volt a betegség eredete, ám az Európai Bizottság pénteken bejelentette, hogy a dél-spanyolországi Almeria és Malaga környékén termesztett uborkák okozták a megbetegedéseket. A fertőzést az Escherichia coli bélbaktérium egyik válfajának számító EHEC okozza, amely súlyos, véres hasmenést, szövődményként pedig veseelégtelenséget okozhat.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.