KPMG: A topmenedzsereknek sokszor van vaj a fején

A KPMG tanácsadói 69 országban 348 olyan esetet vizsgáltak meg, ahol felmerült a csalás gyanúja. Ezeket az esettanulmányokat elemezve állították fel – 2007 után újból – a tipikus csaló portréját.

„A csalások száma egyre nő, a belső ellenőrzések hatása, visszatartó ereje pedig gyengül. A csalás kezdetétől az észlelésig akár három év is eltelhet” – ismertetett további eredményeket Gaidosch Tamás, a KPMG Forensic (csalásfelderítés és -megelőzés) üzletágért felelős partnere.

A tanulmány alapján a vállalati visszaélések elkövetői 36 és 45 év közötti, vezető beosztású, a cégnél több mint 10 éve dolgozó férfiak. A felmérés szerint a nők mindössze a csalások 13 százalékáért tehetők felelőssé. Az elkövetők 32 százaléka a vállalatok pénzügyi részlegén, 25 százalékuk pedig értékesítési területen dolgozik, és többnyire másokkal együttműködve követik el a csalásokat. 2007-hez képest jelentősen megugrott – arányuk 11 százalékról 26 százalékra nőtt – az igazgatótanácsok elnökeinek érintettsége a csalásokban. Az elkövetők leggyakrabban sikkasztást, vagy beszerzési csalást követnek el – ebben a pozícióban könnyebben felülírhatják az ellenőrzéseket és bizalmi pozíciójukat is kihasználhatják.

A vizsgált csalások csupán 6 százalékánál vették figyelembe a kezdeti intő jeleket, ami a 2007-es 24 százalékhoz képest jelentős visszaesés. A helyzet Kelet-Európában valamivel pozitívabb, az intő jeleket látva a vállalatok 11 százaléka cselekedett.

A vállalati oldalon a belső ellenőrzések gyengülése, a menedzsment felülvizsgálatok ritkulása nyitja meg a kaput a csalássorozatok előtt. A belső auditok alacsony hatékonysága abból is kitűnik, hogy a csalások közel felére figyelmeztetés után, vagy véletlenül derül fény.

„A vizsgált ügyek 78 százalékánál megfigyelhető, hogy a gyenge ellenőrzést használták ki a csalók. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Kelet-Európában vizsgált csalások több mint felét a kezdetükhöz képest három évnél később észlelték, világosan láthatjuk, hogy az ellenőrző eszközök és intézkedések nem elégségesek, vagy nem vizsgálták felül őket annak érdekében, hogy kezeljék az új típusú veszélyeket. Ez kiemeli annak fontosságát, hogy a csalási kockázatok felmérése az átfogó működési kockázatokat felmérő stratégia része legyen” – hangsúlyozta Gaidosch Tamás.

A globális átlag azt mutatja, hogy az észlelt csalásoknak csupán 23 százalékát hozták nyilvánosságra, és 46 százalékáról tájékoztatták a munkatársakat. Kelet-Európában a csalással szembeni fellépés leggyakoribb eszköze a fegyelmi eljárás. Ilyen lépésre az esetek 33 százalékában került sor, míg lemondásra illetve önkéntes visszavonulásra 24 százalékban. Jogi lépéseket a csalások 17 százalékában tettek, míg a polgári kártérítések aránya csupán 2 százalék.