BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ipari ingatlan négyzetmétere már 870 forintért

A budapesti ipari ingatlanok piaca stabilizálódott a tavalyi év során, és ez az állapot maradt jellemző az idei év első félévében is. A piac az egyensúly jeleit mutatja mind a kereslet-kínálat, mind a bérleti díjak tekintetében, és a közeljövőben is csak lassú, folyamatos javulást várunk – mondta a Colliers International budapesti irodájának legfrissebb piaci jelentése kapcsán Beck Tamás, az ingatlan-tanácsadó ügynökség ipari ingatlan üzletágának igazgatója.

Az év első felében nem nőtt a kínálat, új átadásra nem került sor, így a Budapest és környéke ipari ingatlanok állománya 1,797 millió négyzetmétert tett ki. Az állomány mintegy 90 százalékban „big box” építményekből áll, és a városi logisztikai projektek teszik ki a maradék 10 százalékot.

A fejlesztők továbbra is azon az állásponton vannak, hogy nem kezdenek bele új fejlesztésbe ameddig jelentősebb üres területek vannak a piacon. Ugyanakkor több piaci szereplőnek is rendelkezésére áll szabad telek kapacitás, így gyorsan tudnak reagálni a piaci folyamatokra s igény esetén akár öt-hat hónap alatt fel tudnak építeni egy új raktárközpontot.

A kereslettel kapcsolatban a szakember kifejtette, hogy a bérbeadások mértéke az első hat hónap során aktív keresletet mutatott, a 300 négyzetméter feletti tranzakciók volumene 69 000 négyzetméter volt, ami időarányosan megfelel a tavalyi év forgalmának. A nagyméretű bérleti tranzakciók továbbra is hiányoznak a piacról, 10 000 négyzetméter feletti tranzakció egy sem volt, és 5 000 négyzetméter felett is csak négy bérleti ügyletre került sor. „Összességében elmondhatjuk, hogy a bérleti piac igen nagy aktivitást mutat. Sok cég keres megfelelő bérleményt, nézelődik a lehetőségek után, de továbbra is óvatosan lépnek s így a konkrét tranzakciók száma még relatív kevés marad.” – mondta Beck Tamás. 

A bérleti díjak sem mutattak számottevő változást a félév során, így a nagyobb alapterületű, „big box” raktárbérlemények nettó kínálati bérleti díjai általában 3,2– 3,8 euró/négyzetméter/hó között mozogtak, míg a városi logisztikai épületek tekintetében 5 euró körül alakultak. Az ipari ingatlanok adásvételi tranzakciós piacán kisebb mozgolódás volt tapasztalható az év első felében. Van némi érdeklődés, aktivitás az 5–20 000 négyzetméter közötti telkekre, de a nagyobb projektekért továbbra sincs kereslet. A kisebb, 1–2 000 négyzetméter méretű ipari felépítményekre is van itt-ott érdeklődés, de a nagyobb, 5 000 négyzetméter felettieket már sokkal nehezebb eladni.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.