BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy lista, ahol Haitival és Sierra Leonével vagyunk egy szinten

A világ felnőtt lakosságának többsége elégedett az utak állapotával. Míg világszerte tízből közel hatan, addig Magyarországon tízből hárman vélekednek így – derül ki az ELTE Társadalomtudományi Karának hírleveléből.

Összesen 148 országban végezte el felmérését a Gallup, amelynek eredménye szerint nemzetközi szinten az emberek 59 százaléka elégedett a helyi utak állapotával. Ázsiában a legmagasabb, 66 százalékos az elégedettek aránya, míg a Szahara alatti afrikai övezetben és a volt szovjet tagországokban a legalacsonyabb, 36-36 százalékos a mutató. A Gallup kutatói Európában 61, a Közel-Kelet és Észak-Afrika térségében 49 százalékos elégedettségi átlagot mértek.

A közvélemény-kutató szerint hiába a többségi elégedettség, mikor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ is arra figyelmeztet, hogy az úthibák, az autók meghibásodása és az emberi mulasztások együttesen évente több millió balesetet eredményeznek világszerte.

A szovjet utódállamokban a közúti közlekedés különösen kockázatos. Bár a régióban a grúz 69 százalékos aránytól a moldovai 17 százalékos mutatóig változékony képet mutat az utakkal való elégedettség, a rossz minőségű útviszonyok, a felelőtlen vezetői stílus és a gyenge hatósági fellépés miatt igen nagyszámú a halálos kimenetelű baleset, ráadásul gyakori, hogy ezekben nem csak autósok, de gyalogosok is érintettek.

A Szahara alatti afrikai övezetben négy országban mértek csak többségi elégedettséget a kutatók, és a Comore-szigeteken találták a világszerte legalacsonyabb, alig 10 százalékos elégedettséget. A régióra sok helyütt jellemző az utak teljes hiánya, illetve ezek megléte esetén a karbantartás, a közlekedési szabályok és ezek betartatásának elégtelensége.

A vizsgált országok közül 90 százalékos aránnyal az Egyesült Arab Emírségek lakói a legelégedettebbek, de 87 százalékos értékeikkel Luxembourg és Hongkong is kiugróan jó helyzetben van. E három országon kívül 80 százalék fölötti az elégedettek aránya Hollandia, Szingapúr, Ausztria, Thaiföld, Kambodzsa és Dél-Korea esetében is.

A maga 31 százalékos értékével Magyarország a lista másik vége felé helyezkedik el olyan országok társaságában, mint Haiti és Lengyelország (32-32 százalék), valamint Sierra Leone és Oroszország (30-30 százalék). Az adatok tanúsága szerint mintegy 20 országban 30 százalék alatti az elégedettek aránya. Ezek között találni Bulgáriát (28 százalék), Ukrajnát (27 százalék), Burkina Faso térségét (25 százalék), Irakot és Mongóliát (22-22 százalék) is. A legrosszabb mutatókkal a már említett Comore-szigetek mellett, Guinea (15 százalék) és Togo (14 százalék) zárja a listát.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.