BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot drágulhatnak az élelmiszerek a GMO-mentes gyártás miatt

Akár 10-20 százalékkal is megdrágítaná az élelmiszerek árát, ha Magyarország tisztán GMO-mentes gyártásra állna át – vélik a szakértők. Azt, hogy génmódosítás-mentes tej, hús és tojás előállítására készül Magyarország, a napokban jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium. A fő gond az, hogy nincs igazán alternatívája a takarmányozásban a szójának, amely a legfőbb fehérjeforrás, és amelyből elsősorban génkezelt dél-amerikai terményt vásárolnak a gazdák.

Jelentősen, akár 10-20 százalékkal is megdrágítaná az élelmiszerek árát, ezzel veszélyeztetné a hazai termékek versenyképességét az, ha Magyarország tisztán GMO-mentes gyártásra állna át – vélik a Világgazdaságnak a témában név nélkül nyilatkozó szakértők. Azt, hogy génmódosítás-mentes tej, hús és tojás előállítására készül Magyarország, a napokban jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Nagy István hangsúlyozta: Brüsszelben eldőlt, hogy a tagországok szabadon dönthetnek a génmódosított növények tiltásáról, korlátozásáról, ezért a kormányzat fontos célkitűzésének tekinti, hogy elsőként a tej, majd a hús és a tojás esetében is elérje a teljes GMO-mentességet – tette hozzá.

A mezőgazdasági miniszterek tegnap Brüsszelben rendezett tanácskozásán Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is megerősítette, hogy Magyarország uniós GMO-mentes övezet létrehozását hirdette meg – közölte a szaktárca kedden. Fazekas kiállt amellett is, hogy az EU–USA szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások során meg kell védeni azt a közelmúltban elfogadott uniós jogszabályt, amely a tagállamokra bízza, megtiltják-e a génmódosított szervezetek köztermesztését saját területükön.

A lapunknak név nélkül nyilatkozó, az élelmiszergazdaságra jó rálátással rendelkező szakértő szerint bármely ország indíthat olyan kezdeményezést, hogy GMO-mentes élelmiszeripart próbál kialakítani, ám a megvalósítás sok akadályba is ütközik. „Jelen pillanatban nem látom annak esélyét, hogy az importszóját mint alapvető fehérjeforrást kiváltsa Magyarország a takarmányozásban” – mondta el a Világgazdaságnak a szakember. Természetesen a hazai szója termésmennyiségét lehet növelni, de nagy mennyiségű, hazai, nem genetikailag módosított szója előállítása illúzió – tette hozzá.

A szakember szerint a szója kiváltása más fehérjenövényekkel még ennél is több kérdést vetne fel. „Olyan fehérjenövény, amely az importszójával azonos áron és mennyiségben lenne beszerezhető, és nem okozna mellékhatásokat, például emésztési problémákat az állatoknál, ma még nem ismert. Egy ilyen fehérjenövényre épülő takarmányozás kidolgozása legalább egy évtizedes kutatást és fejlesztést igényelne” – fogalmazott.

Felmerült az is, hogy az úgynevezett DDGS-takarmány, vagyis a bioetanol-gyártás után visszamaradt kukoricamassza megoldást jelenthetne, hiszen ez fehérjében gazdag. A DDGS felhasználása nyilvánvaló előnyei miatt valóban világszerte egyre terjed, ám kockázatai is vannak, hiszen ha a kukorica toxinnal szennyezett, az a tejelő marhák esetében kimutatható a tejben, ezért a DDGS felhasználása nagy odafigyelést és szakértelmet igényel.

Szóba került még az is, hogy egy ilyen irányú magyar élelmiszeripar mennyire lenne versenyképes más országok gyártóival szemben. Bár a hazai vásárlók „tudatosságát” több felmérés is igyekezett igazolni, más kutatások szerint idehaza a fogyasztóknak az ár a döntő szempont. Az exportpiacokon ugyanakkor van tere a GMO-mentes élelmiszereknek, itt azonban a kisszámú, de fizetőképes vevőért komoly küzdelem zajlik, szakértők szerint legalább egy évtizedes, és méregdrága kampány, valamint független auditok sora kellene ahhoz, hogy a magyar élelmiszerek a biovilágpiacra érdemben betörjenek.

Az első szójamentes fecske?

Jelentős mértékben átalakította tavaly készítményei összetételét a kaposvári Kométa ’99 Zrt., a cég termékei szeptember elsejétől a hazai élelmiszeriparban szinte egyedülálló módon szója-, glutén-, laktóz- és tejfehérje-mentesek. Különösen az jelent nagy változást, hogy a máshol széles körben használt szóját száműzték a gyártási folyamatból. A módosítás a termékekben a vállalatvezetés reményei szerint piaci előnyt is jelent majd a Kométának. A cég ügyvezetője, Giacomo Pedranzini a tavalyi bejelentéskor ugyanakkor elismerte: a termékek árai a fejlesztéssel növekednek majd, de reményei szerint a változás révén megnyerhetők a tudatosabb fogyasztók.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.