BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vasárnap irány a belváros

Még értékesebbek lesznek a belváros üzlethelyiségei, a vasárnapi zárvatartásról szóló rendelet ugyanis rájuk sem vonatkozik. Nyitva lehetnek a luxusüzletek vasárnap és az ötödik kerületi trafikok éjjel-nappal akkor is, ha a tulajdonos feléjük se néz.

Jól választotta meg egyik legújabb üzlethelyiségét az Aldi: a cég az Astoria közelében megnyitott boltja nyitva lehet ugyanis továbbra is vasárnaponként, sőt, ha a német üzletlánc úgy dönt, akár minden nap éjjel-nappal is. Húsz méterrel arréb, a kiskörút másik oldalán a Tesco Expressz viszont be kell zárja majd a kapukat este tízkor, és semmilyen körülmények között nem nyithat majd ki vasárnap március közepe után.

Hasonló versenyhelyzetben lesz a Szent István körút majdnem egymással szemben lévő két trafikja: a 12-es szám alatt eddig éjjel-nappal üzemelt a dohánybolt, ám ezt a továbbiakban ezt akkor teheti csak meg, ha a tulajdonos (vagy segítő családtagja) áll majd a pult mögé este tíz után és vasárnaponként. Nem így a 15-ös szám alatt, de már az ötödik kerület fennhatóságában működő egység, ahol ilyen korlátozás nem lesz érvényben.

A magyarázat a vasárnapi zárvatartásról szóló törvény eddig nem sokat emlegetett paragrafusában keresendő: e szerint ugyanis a jogszabály nem vonatkozik a világörökségi területen található üzletekre (ahogyan a piacokra sem). Mint azt megírtuk, néhány önkormányzat számára fejtörést okozhat, miként lehet majd elmagyarázni a piacokkal szemben működő üzletek bérlőinek vagy tulajdonosainak, hogy ők nem nyithatnak ki, míg azok, akik az utca másik oldalán, a piac épületében szereztek helyiséget, igen. Kicsit hasonló a helyzet a világörökségi területekkel is.

Miután a zárvatartásról szóló törvény nem ad magyarázatot arra, hogy mit is tekint világörökségi területnek, sokan várták volna, hogy a kormány a jogszabály végrehajtásáról szóló rendeletben határozza majd meg, ez alapján mi lehet nyitva és mi nem. Ez a meghatározás azonban a készülő rendelet tervezetében nincs benne (Ahogyan – mint arról többször beszámoltunk – az on-line áruházak kiszállításaira vonatkozó előírások pontosítása, vagy a piaci nyitvatartás rendezése sem.) Igaz: a törvény azt mondja ki, hogy egyszerűen nem vonatkozik ezekre a területekre, vagyis a rendelet sem igazán szabályozhatná a részleteket.

A világörökségi terület fogalmát a világörökségről szóló törvény írja le: nem csak az UNESCO jegyzékébe felvett terület minősül ilyennek, hanem annak védőövezete is. Ez utóbbit viszont a kormányzati szervek állapítják meg. A nemzetközi szervezet például Budapesten a Várat, a rakpartokat (benne a Vigadó és a Parlament épületét), valamint az Andrássy utat nyilvánította védetté. A magyar hatóságok pedig az ötödik kerület szinte egészét, valamint az immár romkocsmanegyedként üzemelő zsidónegyedet tették meg védett övezetté. Nem tartozik viszont a védelmi zónához a Széll Kálmán tér és a Széna tér sem (a Mammut bevásárlóközpont tehát nem ússza meg), és a Nyugati Pályaudvar – és vele együtt a Westend sem. Sőt: a védelmi zóna épp az egykori Skála áruház – és a benne levő Spar hipermarket – előtt kanyarodik el (a Batthyány téri Spar viszont a védett övezetben van). Vasárnaponként minden további nélkül nyitva lehetnek majd az Andrássy út luxusüzletei, csakúgy, mint a Deák Ferenc utcai Fashion Street, valamint a Váci utca boltjai is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.