BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lendületben a kiskereskedelem

Az előzetesen közöltnél is árnyalatnyival jobban, 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom februárban az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a második becslés alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az első becslésében, április 8-án, 0,2 százalékponttal szerényebb növekedést jelzett a hivatal.

A különbség abból ered, hogy a nem élelmiszer jellegű fogyasztási cikkek vásárlása 8,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az előzetesen jelzett 7,9 százalékkal szemben, míg az élelmiszerek forgalma ugyanúgy 3,3, az üzemanyagoké 11,1 százalékkal nőtt.
   
Az év első két hónapjában 7,3, a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 7,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene. Január-februárban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 4,5, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 10,4, az üzemanyag-kiskereskedelemben egyaránt 10,3 százalékkal nőtt az értékesítés volumene.
   
Idén februárban az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 609 milliárd forint volt. Az országos kiskereskedelmi forgalom 50 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 34 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 16 százaléka pedig az üzemanyagtöltő állomások hálózatában realizálódott.
   
Februárban az élelmiszer-kiskereskedelem 79 százalékát adó élelmiszerjellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 3,8, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké pedig 1,6 százalékkal nőtt.
A nem élelmiszer-kiskereskedelmen belül nőttek az eladások az iparcikk jellegű vegyes- (33 százalék), a használtcikk- (13,9 százalék), a textil-, ruházati és lábbeli- (11,4 százalék), a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk- (9,3 százalék), valamint a gyógyszer-, gyógyászati termék és illatszer-üzletekben (7,9 százalék). A forgalom volumene 1,2 százalékkal csökkent a bútor-, műszakicikk-üzletekben.
   
A korábbi időszak 40 százalékot közelítő üteméhez képest jóval mérsékeltebben, de továbbra is jelentős, 13,0 százalékos mértékben folytatódott a bővülés az árucikkek széles körére kiterjedő csomagküldő és internetes kiskereskedelemben.
   
Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 1,8 százalékkal csökkentek.
A KSH a márciusi kiskereskedelmi forgalom alakulásáról szóló első becslését május 6-án teszi közzé.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.