Kemény dió lesz a távhő

Az állami ellenőrzés alá vonandó közműszolgáltatások közül a távfűtés újraszervezése a legkeményebb dió, és nem csak azért mert körülményesnek ígérkezik a szétaprózott terület helyi adottságok áthal erősen befolyásolt tarifáinak teljes vagy részleges egységesítése. Nagyobb gond, hogy az állam egyelőre a megváltoztatandó rendszert sem látja át kellő mélységben, és még arról sem döntött, milyen irányt szab a távhőszakma egészének. Márpedig a megcélzott változtatások a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2013. végi adatai szerint 95 település közel 650 ezer háztartását érintik.

A szükséges helyzetkép megszerzése érdekében átvilágítják a szektort – erről Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt múlt heti tájékoztatóján –, de ez az előkészületeknek csak egy része. Meg kell fogalmazni a már egy ideje emlegetett távhő-cselekvési tervet, és frissíteni az ország energiastratégiájának legalább azt a részét, amelyből a távhőtermelők megtudják, hogy a szabályozás milyen alternatív energiahordozók használatára és mennyire ösztönzi őket.

Igaz, a fő irány vélhetőleg az marad, ami most: a hőtermelésben meghatározó lesz az állam által erősen szabályozott piacról származó gáz és a helyben hozzáférhető (mezőgazdasági és élelmiszeripari) megújuló energiaforrások szerepe, és célszerű keresni a decentralizált hőtermelő megoldásokat. A MEKH adatai szerint 2012-ben a távhőtermelés 81 százaléka földgáz, 10 százaléka szén, 7 százaléka biomassza, 1 százaléka szilárd hulladél alapú volt, és további 5 forrásra is jutott néhány tized százalék.


Lázár János beszélt a távhőszolgáltatók állami érdekkörbe vételéről is. Egyelőre nem tudni, hogy az állam az érintett cégeknek kizárólagos tulajdonosa akar-e lenni, vagy, hogy az állami „érdekkörbe” beleértendők-e az önkormányzatok is. 2013. elején 60 hazai hőszolgáltató volt legalább 98 százalékos önkormányzati, 22 pedig vegyes tulajdonban, a többiben nem volt önkormányzati hányad.

Sok múlik azon is, hogy mit tervez az állam a távhő termelőivel, ma ugyanis nagy az átfedés a szolgáltatók és a termelők között. Sok településen ugyanaz a többségi önkormányzati tulajdonú társaság állítja elő és értékesíti a távhőt, és nyújtja emellett a többi közműszolgáltatást is. 45 olyan szolgáltató volt, amely kizárólag saját előállítású hőt adott el, és csak 17-nek nem volt saját távhőtermelése.

Tovább bonyolítja a terület működését, hogy sok hőtermelő egyúttal áramot is előállít: a 2012-ben szolgáltatott hőenergia közel 60 településen részben kapcsolt hő- és villamosenergia-termelést megvalósító fűtőerőműből származott. Az átvilágítás után derül ki az is, hogy hol és mekkora beruházásokra lesz szükség a szektorban. Az állami távhőszolgáltatás kényes eleme lesz egy olyan tarifarendszer megfogalmazása, amely nem ütközik az uniós szabályozással. Így például a forrásokhoz való azonos hozzáférést kell kínálni a lehetséges vevőknek, és a szolgáltatáshoz szükséges összes költségnek meg kell jelennie a szolgáltatás díjában is.

Ki látja el a versenypiaci vevőket?

A távhőszolgáltatók által eladott hőenergia mintegy 80 százalékát veszi ma meg a lakosság fűtésre és használatimelegvíz-fogyasztásra. A szolgáltatók a többi hőt a külön kezelt intézményeknek és az egyéb fogyasztóknak adják el. Nem tudni, vannak-e az államnak tervei a két utóbbi vevőkör ellátásában is. Ha vannak, azzal az állam megjelenik az érintett versenypiacon is. Ha nincsenek, az a távhőszolgáltatók darabolását vetíti előre. Ma egy településen általában egy távhőszolgáltató működik, néhol több. Arra is van példa, hogy egy szolgáltató több települést is ellát.