BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Junckernél panaszkodnak a magyar kormányra a hipermarketek vezetői

Kényes levelet küldött a nagy áruházláncokat tömörítő EuroCommerce vezetője, Kenneth Bengtsson a magyarországi állapotokról az Európai Bizottságnak - írja a Népszabadság. A dokumentum megemlíti a plázastopot, a nagy láncokra egyoldalúan kivetett büntetőadót és a nemrég elfogadott szabályt, amely szerint két év veszteséges működés után az áruházláncoknak kötelezően le kell majd húzni a rolót az országban.

A lap szerint arról is írtak: „a magyar kormány arra kényszeríti a tagállami kereskedőket, hogy elhagyják Magyarországot és feladják az ottani beruházásaikat". A szakmai szervezet arról is említést tesz: az Orbán-kormány döntéseiből kitűnik, hogy középtávú stratégiai célja a külföldi befektetők kiszorítása a magyar kiskereskedelmi piacról.

Juncker nevében Daniel Calléja Crespo belső piaci főigazgató válaszolt a panaszokra. E szerint folyamatosan vizsgálják a magyar kiskereskedelmi szektort érintő változásokat. Calléja megerősítette: tisztában vannak azzal, hogy egyes változások hátrányosabban érintik a nemzetközi vállalkozásokat mint a magyarokat. A bizottság jelenleg is vizsgálja ezt a szempontot és „együtt dolgoznak a magyar hatóságokkal a helyzet megoldásában". Emellett azt is mérlegeli, hogy a közösség szabályai alapján milyen ellenlépéseket tehet az unió.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.