BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Használt vasúti kocsikkal bővített a GYSEV

Huszonhat használt InterCity kocsit vásárolt a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV Zrt.) az Osztrák Szövetségi Vasúttársaságtól (ÖBB), a kocsik átfestés és felújítás után, várhatóan az idén nyáron állnak forgalomba – tájékoztatta a GYSEV Zrt. szerdán közleményben az MTI-t.

Rázó László, a cég szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy a kocsikat összesen 3 milliárd 68 millió forintért vásárolták meg.

A közlemény szerint a kocsik a Sopron-Budapest és a Szombathely-Budapest vonalon fognak közlekedni.

Az osztrák gyártású 21-90-es típusú kocsikat 2002 és 2009 között újította fel az ÖBB. A fülkés kialakítású kocsikban 66 ülőhely van, a járművek klimatizáltak, zárt rendszerű mellékhelyiséggel rendelkeznek. Típusengedélyük óránkénti 200 kilométeres maximális sebességre szól.

A következő időszakban a járműveket kívül-belül a GYSEV Zrt. arculati tervei alapján átfestik, az üléseket újrakárpitozzák. Nyolc kocsit úgynevezett A-B kocsivá alakítanak át, amelyekben a 11 fülkéből öt első osztályú lesz.

Minden kocsiban biztosít a vasúttársaság ingyenes wifi-szolgáltatást, a fülkékben pedig lesz mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas konnektor.

A közlemény idézi Kövesdi Szilárdot, a GYSEV Zrt. vezérigazgatóját, aki hangsúlyozta, hogy a kocsik kiváló műszaki állapotban vannak.

A Sopron és Budapest között jelenleg közlekedő InterCity kocsik az óránkénti 140 kilométeres sebességre alkalmasak. A felújított kocsikkal közlekedő vonatok sebessége azonban már elérheti a Győr-Budapest vonalon a maximális, óránkénti 160 kilométeres sebességet, így a menetidő is csökkenhet Sopron és a főváros között.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.