BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcson a Spotify bevétele és vesztesége

Rekordbevételt ért el a Spotify, ám a vesztesége is csúcsra járt. Közel 90 millióan használják a szolgáltatást.

Rekordbevételt ért el 2015-ben a Spotify, ám az online zeneszolgáltatást nyújtó cég vesztesége is csúcsra járt – derül ki a Reuters összeállításából. A hírügynökség a magántulajdonban lévő, svédországi központú, Luxemburgban bejegyzett vállalat pénzügyi információit a luxemburgi cégnyilvántartási adatokból tudta megszerezni. Ezek alapján tavaly 1,9 milliárd eurós bevételt ért el a társaság, 80 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ez számottevő előrelépés, ugyanis 2014-ben még csak 45 százalékos volt a bővülés mértéke.

A forgalom megugrásában meghatározó szerepet játszik az előfizetők számának növekedése, a Spotify a múlt év végére már közel 30 millió ilyen felhasználót mondhatott magáénak, ők a havidíjért cserébe reklámmentesen érhetik el a zenei tartalmakat. A teljes felhasználói tábor ennél jóval nagyobb, 2015 utolsó hónapjában már 89 millióan vették igénybe a szolgáltatást.

A bevétel gyors növekedése ellenére továbbra is veszteséges a vállalat, ráadásul tavaly minden eddiginél nagyobb, 173 millió eurós mínusszal zárt. Igaz, ez már csak 7 százalékos visszaesésnek számít éves szinten, míg 2014-ben még közel négyszeresére nőtt a veszteség. A társaság fő kiadásait a zenei jogok tulajdonosainak járó összegek és a fejlesztési költségek teszik ki. A folyamatos innovációra szükségük is van, ugyanis a digitális zeneértékesítésben megjelentek már a legnagyobb technológiai cégek is. Az Apple Musicnak például mintegy 13 millió fizető felhasználója van, de a Google Play Music és a Pandora is a nagy kihívók között van.

A zeneértékesítést alaposan átformálta az elmúlt években az internet. Az Egyesült Államokban tavaly első alkalommal fordult elő, hogy a streamelt, vagyis interneten keresztül hallgatott zenék több bevételt hoztak, mint bármilyen más formátum a zeneiparban. Az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetségének (RIAA) 2015-ös adatai alapján a streamingszolgáltatások a teljes szegmens 34,3 százalékát tudhatták magukénak, ezzel minimális mértékben felülmúlták az online letöltések részesedését.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.