Gyarapodó gyűjtemény

A londoni Tate Modern – nem egyedülálló módon egyébként – itthon még ismeretlen modell szerint működik. A különböző régiókra szakosodott gyűjtőkből álló testület javaslatokat terjeszt fel a gyűjteményépítésre, a múzeum szakemberei megvizsgálják az ajánlott műveket, és döntenek, majd pozitív elbírálás esetén a tagok által gyűjteményépítésre befizetett forrásokból megveszik a kiválasztott műalkotást.

A folyamat bonyolultságát és a döntés átgondoltságát jelzi, hogy rendszerint három évbe telik, míg realizálódik egy vásárlás. Az Oroszországra és Kelet-Európára fókuszáló Akvizíciós Bizottságnak (REEAC) két magyar gyűjtő is tagja (Somlói Zsolt és Küllői Péter), ajánlásukra került be a múzeumi szakemberek által összeállított vásárlási listára Jovánovics György Előfüggöny az Extatikus Marionetthez című 1979-es reliefje.

A vásárlás összege nem nyilvános, de nagyságrendileg több tízezer euró. A hatvanas években indult magyar neoavantgárd művészek top árai a nemzetközi piacon általában 10 és 100 ezer euró közt mozognak, de mivel rendkívül ritkán kerülnek főművek nyilvános árverésekre, kevés az összehasonlítási alap.

A hatvanas–hetvenes évek avantgárdjának nemzetközi beárazódása már megtörtént, a korszakra irányuló figyelemre gyorsan reagált három magyar magángaléria (a Kisterem, az acb és a Vintage), amikor 2013-ban Budapesten, majd 2015-ben a kölni vásáron, a Bookmarks című kiállításon bemutatták, milyen értékeket tud nálunk is felmutatni ez a korszak.

Azóta is folyamatosan azon dolgoznak, hogy a magyar neoavantgárd bekapcsolódását segítsék a nemzetközi piacra. Az árak már most nagyságrendeket ugrottak, de még mindig messze vannak a hasonló nyugat-európai kortársakéitól.

Nehezíti a helyzetet, hogy az elérhető életművek itthon is töredékesek, a szűk szakmai közösségen kívül kevesen ismerik őket. A főművek többnyire magángyűjtemények részei, és nehezen mozdulnak ki onnan.