BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közelít a tőzsdéhez a Spotify

Egyre közelebb kerül a tőzsdéhez a svéd Spotify, miután tárgyalásai a világ vezető kiadóival hosszú hónapok után lassan célegyenesbe fordulnak.

Az egyezség részét képezi, hogy a népszerű zenei streamszolgáltató az eddigieknél alacsonyabb részesedést fizet a kiadóknak, cserébe viszont nem rontja az üzletüket azzal, hogy a friss és várva várt albumokat a kiadásukat követően azonnal elérhetővé teszi felhasználói számára – e téren korlátozásokat vezetnek be. Mint ismert, több neves előadó épp emiatt tiltotta meg dalai sugárzását a Spotifynak, Taylor Swiftet például 2014 óta hiába keresik a felhasználók a szolgáltató ingyenes kínálatában. Ha fizetnek ezért a hallgatók, akkor viszont nonstop élvezhetik majd Swift zenéjét.

 

A Spotify a harmincmillió zeneszám jogaival rendelkező Universal–Sony–Warner trióval heteken belül megegyezhet – írja a Financial Times. Az egyeztetéseket részint megkönnyíti, hogy a kiadók bevásárolták magukat a Spotifyba, így házon belül is tudják az érdekeiket érvényesíteni. Egyelőre kisebbségi részesedésük van, de a részvénykibocsátáskor ezt szeretnék növelni. Érthetően, hiszen csak tavaly húszmillió előfizetővel ötvenmilliósra bővült a Spotify felhasználói köre, miközben a fő rivális Apple megragadt a húszmilliónál.

A jogi helyzet tisztázása tehát kulcsfontosságú a részvényei tőzsdei bevezetését tervező Spotify számára, a prosperáló üzleti lehetőségek hosszú távú garantálása nélkül ugyanis a befektetők érdeklődését aligha kelthetné fel a papír. Annál is inkább így van ez, mert a magántőkéből építkező svéd cég egyelőre veszteséges, a legutóbbi nyilvános adatok szerint 2015-ben 173 millió eurós volt a mínusz, jóllehet a bevétel eközben 1,95 milliárd euróra nőtt. Csakhogy az előadóknak fizetett részesedések és a terjesztési költségek ezalatt 1,63 milliárd euróra szaladtak föl.

A Spotify alapítója ugyanakkor ragaszkodik a „freemium” hozzáférési modellhez, Daniel Ek szerint ugyanis az ingyenes zeneszolgáltatást valamilyen formában folytatni kell, mert ezzel lehet „bevonzani” azokat a hallgatókat, akik később előfizetőkké válnak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.