Visszaszorulóban a magyar fajták

Óriási veszélyt jelent, hogy sok sertéstartó nem magyar fajtát hizlal – jelentette ki egy nemrég tartott agrárfórumon Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) államtitkára. Ezt a helyzetet azzal indokolta, hogy a külföldi fajták előnyösebb jellemzőikkel magasabb haszonnal kecsegtetnek. Mint mondta, az állattenyésztésen belül fejleszteni kell a nemesítést, mert ezen a területen – szemben a növénynemesítéssel – Magyarország nincs a világ élvonalában.

Valóban aggasztó a helyzet – válaszolta a Világgazdaságnak Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ) ügyvezető igazgatója. Miközben a szarvasmarhánál és a juhnál, illetve néhány őshonos magyar fajta esetén elsősorban hazai tenyésztésű állatokkal dolgoznak az árutermelők, a baromfinál már szinte eltűntek a hazai genetikai hátterű fajták, a sertésnél pedig „most van elmenőben a hajó”.

Az állam eddig is támogatta a tenyésztést: a Magyar Fajtatiszta Sertés-tenyésztők Egyesülete (MFSE) és a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete (MOE) tenyésztésszervezési támogatás címén 2016-ban 171 millió forint támogatást kapott. A tavalyi költségvetésben a sertésstratégiára elkülönített 1,148 milliárd forintból a hazai sertéstenyésztés genetikai alapjainak fejlesztésére, a hazai fajták tenyésztésére támogatói szerződés keretében az MFSE 130 millió, a MOE 100 millió forint támogatást kapott – közölte az FM a Világgazdaság megkeresésére.

Ma Magyarországon 5 hazai, 3 honosított és 6 külföldi sertésfajtát tartanak nyilván, amelyből 3 hibrid, 11 pedig fajtatiszta, viszont a magyar és a külföldi fajták pontos százalékos aránya a szaktárca szerint sem határozható meg. A becslések meglehetősen nagy tartományban szórnak. A szakmabeliek egy része szerint 15-20 százaléknál nem több a hazai fajta, Kiss György, az MFSE elnöke viszont állítja: a külföldiek aránya nem több 40 százaléknál. Vele előfordult, hogy bár csak két tenyészkant akart vásárolni egy külföldi tenyésztőtől, azzal a feltétellel kapta volna meg azokat, ha az összes anyaállatát átíratta volna a külföldi tenyésztő szervezethez. Utóbbiak térnyerése vitathatatlan, pedig Wagenhoffer szerint a hazai viszonyok között összességében a külföldi genetika nem teljesít jobban a magyarnál, de a mögöttük álló cégek tőkeerősebbek, jobb a marketingjük és képesek nagy mennyiségben szállítani, kedvezményeket és különböző finanszírozási konstrukciókat kínálnak.

Azt, hogy a különböző fajtákból melyik a legmegfelelőbb, meghatározza, hogy mire használják majd a sertés húsát. A hazai fajták húsa ízletesebb, szalámi, kolbász és hagyományos sonka készítésére sokkal alkalmasabb a nagy vízfelvevő képességű külföldi fajták húsánál – mondta a Világgazdaságnak Eicher József, az MFSE ügyvezető igazgatója. Az utóbbi időszakban a hazai fajták (magyar nagyfehér, magyar lapály, duroc) sokat javultak a gazdasági mutatóikban, jobb lett például a takarmányhasznosításuk, a színhúsarányuk, de a sertéshizlaláson elérhető haszonban még előnyösebbek lehetnek a külföldi hibridek – elsősorban a szaporasági mutatóik miatt. Egyelőre azonban nincs mód arra, hogy kipróbáljuk, mire képesek a külföldi és a hazai sertések azonos körülmények között. A külföldi tenyésztő szervezetek ugyanis nem viszik be tesztelésre az állatokat a Herceghalmon működő sertésteljesítmény-vizsgáló állomásra. Az enélkül is tudható, hogy a nemzetközi fajták korszerűbb tartástechnológiát igényelnek, a hőmérsékletre és páratartalomra is érzékenyebbek, mint a magyar, illetve a közép-európai környezetben tenyésztett fajták. A szakértők szerint ezért utóbbiak az itthoni „közepes” körülmények között jobban teljesítenek versenytársaiknál.