BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymással rivalizáló graffitisek fújkálják össze a vonatokat

Az elmúlt hónapokban drasztikusan nőtt a hévek és a vonatok esetében a graffitis rongálások száma. A rendőrség szerint az egyre gyakoribb graffitizés hátterében a 14-22 év közötti elkövetők rivalizálása állhat.

Ennek levét viszont a vasúttársaságok isszák meg, a szennyeződés eltávolítása és a járművek védőlakkal történő ellátása ugyanis évente több százmillió forintba kerül, és jelentős tisztítási kapacitást von el. A vonatok és a hévek felületeinek jogosulatlan összefestői egyébként bűncselekményt követnek el. Tettükkel az okozott kár mértékétől függően a rongálás vétségét vagy bűntettét valósítják meg, ami szabadságvesztést és kártérítési kötelezettséget vonhat maga után.

Április 14-én este a HÉV-en dolgozó biztonsági szolgálat tetten ért egy graffitist, akinél a filctollon kívül egy 9 centiméteres kést is találtak, a rendőrség által elvégzett drogteszt pozitív lett. Április 29-én hajnalban a pilisvörösvári vasútállomáson pedig egy Desiro motorvonatot firkáltak össze 100 négyzetméternyi felületen. Ez csak két eset! Az elmúlt fél évben legalább kéttucat rendőrségi feljelentést tett a HÉV és a MÁV-START a rongálások miatt. Drasztikusan nőtt ugyanis a graffiti által okozott rongálások száma: a HÉV esetében naponta átlagosan 8 négyzetméter külső és 11 négyzetméter belső, míg a MÁV-START vonatain naponta átlagosan 14 négyzetméternyi külső és 37 négyzetméternyi belső felületet firkálnak össze. A rendőrség szerint az egyre gyakoribb graffitizés hátterében a feltehetőleg 14-22 év közötti elkövetők egymás közötti rivalizálása állhat.

https://youtu.be/r1OHFVhnls4

A HÉV-szerelvények belső burkolati elemeit és a karosszériát különböző eszközökkel, egyre maróbb szerekkel rongálják, a festékek és vegyszerek ráadásul beivódnak a burkolatba és nem távolíthatók el maradéktalanul – így a megjelenő firkálások, karcolások kezelése, eltávolítása nagy kihívást és szélmalomharcot jelent. Amennyiben a HÉV szerelvények belső felületeiről nem távolíthatóak el a graffitik, akkor cserélni kell a burkolati elemet, ami a járművek jelentős megbontásával jár. A belső burkolati elemek és paravánfalak cseréjének becsült költsége évente 130 millió forintra tehető. Az ablakok esetében – a jelenlegi karcolási gyakoriságot alapul véve (általában négy hét alatt lesz karcos egy szerelvény szinte teljes üvegfelülete) – az üvegfelületek teljes karcmentesítésének éves költsége 600 millió forint. A károk teljes helyreállítása tehát évente több mint 700 millió forintba kerül a HÉV-nél. A graffitik és rongálások ellen több éve keresik a tartós megoldást.

A MÁV-START is folyamatosan küzd a graffitizés ellen

A vasúttársaság vonatain az első negyedévben – az elmúlt évek hasonló időszakához képest – duplájára nőtt a külső felületre fújt graffitik mennyisége, a belső felületeket viszont nagyjából ugyanolyan mértékben firkálják össze, mint eddig. 2016-ban 2750 négyzetméternyi külső és 13300 négyzetméternyi beltéri graffitit távolítottak el a vonatokról, viszont idén, az első negyedévben a vonatok külsejéről már 1260, belülről 3300 négyzetméter graffitit kellett lemosni. Ezen szennyeződések eltávolítása és a járművek védőlakkal történő ellátása milliós kiadást jelent, és jelentős emberi erőforrást igényel. Az antigraffiti lakkréteg felhordása típustól függően 1-1,5 millió forintba kerül. A védőbevonatok megfelelő védelmet biztosítanak a keletkezett graffitik akár nyomnélküli eltávolításához. A graffitiket a keletkezésüket követően rövid időn belül igyekeznek eltávolítani a járművekről, egyrészt hogy minél rövidebb ideig lássa az utazóközönség, másrészt, hogy a tag-ek ne sokáig hirdessék a graffitisek kétes értékű dicsőségét.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.