BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Panelbontás helyett komplex felújítások

Egy-két hónapon belül elkészül az országos panelprogram vitairata, amelyről társadalmi egyeztetés után dönt majd a kormány – hangzott el egy tegnapi budapesti panelkonferencián.

Úgy tűnik, részmegoldássá szelídült a Lázár János által tavasszal beharangozott panelbontási terv, amelyet csak egyes helyeken, a lakók egyetértése mellett és leginkább városképi szempontok mentén alkalmaznának. Erről a panelprogram tervén dolgozó csapat nevében László Tamás, XV. kerületi országgyűlési képviselő beszélt, aki a Fidesz egykori lakótelepi munkabizottságának elnöke volt. Mint rámutatott, a 20-25 év alatt megépült csaknem 800 ezer panellakás fele túl van már valamilyen léptékű felújításon, de teljes korszerűsítés nem történt sehol. Időközben lezajlott az első élettartam-vizsgálat, amelynek keretében az ÉMI 130 helyen 600 házgyári lakás korrózió-ellenőrzését végezte el.

A roncsolásos vizsgálatok során statikai problémát nem találtak, ami megerősíti, hogy a panelépületek élettartama száz év lehet. A tartószerkezetekkel szemben az épületgépészet és a villamosság élettartama már lejárt, azok gyakorlatilag mindenhol cserére szorulnak. A 20-25 év alatt felépült, különböző születési és fejlődési rendellenességgel küzdő hazai panelállomány komplex megújítására 20-25 éves megvalósítási idejű programot állítanak most össze. Olyat, amelyhez hasonlóan alapos vizsgálatok és felmérések még egyik panelprogramot sem előzték meg – hangsúlyozta László Tamás.

Csodafegyver nincs panelügyben, vannak viszont különböző mutáns megoldások. A körvonalazódó, várhatóan egy-két hónapon belül elkészülő új panelprogram négy pilléren alapszik. Nevezetesen a rekonstrukció, a rehabilitáció, a revitalizáció és a demográfiai értelemben vett regeneráció mentén körvonalazódik az önkormányzati részvétellel és állami forrásbevonással is számoló koncepció. Mint a szakpolitikus utalt rá, a panelbontás nem lett a program gerince, a felső szintek lebontása csak egyes helyeken, a lakók egyetértésével és leginkább városképi okokból lehet szükséges.

Minden korábbinál fontosabb szerepet kap most a lakótelepek speciális problémája, az elöregedés. Az egykor beköltöző fiatal családosok felnőtt tagjai mára zömmel (kis)nyugdíjasokká váltak, a panellakók egyharmadát egyedülálló idősek, másik harmadát pedig csonka családok alkotják – derült ki a felmérések során. A hatalmas lakótelepek dacára a XV. kerületben ezer általános iskolai hely üres, miközben a lakáspiacon megfizethető alternatívát jelentő lakótelepi lakások most a fiatalok számára jó ugródeszkát jelentenek. Ezen ingatlanok iránt az olcsóbb árkategóriákban ugrásszerűen meg is élénkült a kereslet. Az átfogó országos panelprogram tervét hamarosan társadalmi vitára bocsátják, gyorsan elindulhatnak a mintaprogramok, a kormánydöntést követően már 2018-ban megtehetik a lakótelepi házak külső-belső megújítását célzó stratégia megvalósításához vezető első lépéseket.

Otthonteremtés segítséggel

Az új projektek 20 százaléka késésben van, aminek egyik fő oka a kivitelezői kapacitások szűkösségét okozó munkaerőhiány. Ennek enyhítésére ­a két lépcsőben megvalósuló kötelező béremelés mellett a kormány további intézkedésekkel készül – jelezte Hornung Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a panelkonferenciát megnyitó előadásában. Bemutatta a CSOK hatását a lakáspiacra, kiemelve, hogy a serkentő állami intézkedések hatása látványos, országos és tartósnak ígérkező élénkülést eredményezett, a tavaly január óta befogadott 46 ezer kérelemre megítélt 140 milliárd forintnyi forrásból nagy, 47 százalékban 90 négyzetmétert meghaladó alapterületű, jellemzően családi házakat építettek a többgyerekesek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.