BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot nőtt a magyar ipar augusztusban

2017. augusztusában az ipari termelés volumene 6,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. A termelés az év első nyolc hónapjában 5,1 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás augusztusban 5,5 százalékkal emelkedett – jelenti a KSH.

A váratlanul gyenge júliusi ipari termelés adatot követően, augusztusban már újra egy meggyőzőbb teljesítményt láthattunk

-közölte Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője.

A havi változást tükröző adatok azt jelezték, hogy júniusban és júliusban is jelentősen csökkent az ipari kibocsátás, augusztusban viszont már újra növekedést mutattak – tette hozzá.

Forrás: AFP

Ürmössy kiemelte, az éves és a havi növekedési ütemek nagymértékű változékonyságát valószínűleg az okozza, hogy az autóipari gyártókapacitások milyen időközökkel állnak le, illetve indulnak újra. „Véleményünk szerint a szeptemberi adat még nagy változékonyságot mutathat, viszont a harmadik negyedév végére stabilizálódhat az ipari teljesítmény és azt követően folytatódhat az év első felében látott fokozatos felívelés. Az év egészében 4-5 százalék körül alakulhat az ipari termelés bővülése” – mondta.

Virovácz Péter, az ING vezető elemzője úgy látja:

a magyar ipar rövidtávú kilátásaival kapcsolatban jelen adat után nehéz optimistának lenni, azonban abban talán bízhatunk, hogy ez a jelentős visszaesés csupán a nyári leállásokkal hozható összefüggésbe, amelyek hatása felerősödött az egyébként is kapacitáskorlátokkal küszködő iparban

- mondta.

„Összességében továbbra is úgy véljük, hogy az 5 százalék körüli ipari növekedés 2017 egészében teljesíthető, de ehhez szeptembertől (számítva egy gyenge augusztusra) sokkal magasabb fokozatba kell kapcsolnia az autógyártásnak és a teljes iparnak” – tette hozzá Virovácz.

Varga: jó lendület van az iparban

Az iparban továbbra is jó lendület van, az európai konjunktúra lehetőséget ad az exportpiacok bővülésére, a magyar gazdaság tud élni ezzel a lehetőséggel – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

 

A miniszter elmondta: a konjunktúrajelzések alapján tovább nő az ipari teljesítmény az év hátralévő részében, az ipar már az első félévben is jelentősen hozzájárult a gazdaság növekedéséhez. Az iparfejlesztéshez 8 milliárd forint keretösszegű támogatási program indult az Irinyi-tervben, a nagyvállalati támogatási program is egyre több vállalatot segít – fejtette ki.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.