BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább bővít Dunaharasztiban a Coca-Cola

Európa legalacsonyabb társaságiadó-kulcsa, illetve a munkát terhelő járulékok folyamatos csökkentése azt mutatja, hogy a kormány elszánt a gyártókapacitások növelése és az innovatív technológiák meghonosítása terén – mondta a Világgazdaságnak Minas Agelidis, a Coca-Cola HBC Magyarország ügyvezetője.

A Coca-Cola HBC volt az első vállalat, amellyel stratégiai partnerséget kötött 2012-ben a kormány. Azóta milyen hatást gyakorolt a tevékenységükre a megállapodás?

Magyarország regionális versenyképességének erősítése érdekében folyamatos párbeszédre van szükség a kormány és a gazdaság szereplői között. A stratégiai megállapodás ennek a közös gondolkodásnak, eszmecserének teremtette meg a kereteit. Ezenfelül további sarkalatos célul tűztük ki a beruházások élénkítését, a magyar termékek exportpiacának bővítését, illetve a hazai beszállítók arányának növelését. Az elmúlt öt évben minden területen nagyot léptünk előre. A stratégiai megállapodás aláírása óta mintegy 20 milliárd forint beruházást hoztunk Magyarországra: többek között átadtuk az ország egyik legnagyobb kapacitású üdítőital-gyártó sorát, elindítottuk ásványvizeink exportját, illetve alig egy hónapja felavattuk az ország legnagyobb élelmiszeripari raktárát. Árbevételünk 87,5 milliárdról 106 milliárd forintra, az általunk befizetett adó pedig 17,7 milliárdról 25 milliárd forintra nőtt.

Hogyan ítélik meg a hazai üzleti környezetet, mennyire elégedettek az adózási feltételekkel?

Az üzlet számára a legfontosabb a kiszámítható és támogató gazdaságpolitika, az, hogy tudjuk, mi fog történni ötéves távlatban a szabályozói környezet, az adózás terén. Európa legalacsonyabb társaságiadó-kulcsa, illetve a munkát terhelő járulékok folyamatos csökkentése egyértelműen mutatja, hogy a magyar kormány elszánt a hazai gyártókapacitások növelése, illetve az innovatív technológiák meghonosítása terén. A kedvező adókörnyezetre is reagálva cégünk az idei évben rekordösszeget költ beruházásokra: mintegy

6 milliárd forintot fordítunk fejlesztésekre. És annyit talán elárulhatok még, hogy jövőre ismét rekordot szeretnénk dönteni.

Minas Agelidis ügyvezetõ igazgató a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. üzemében tartott sajtótájékoztatón Dunaharasztiban 2017. szeptember 13-án. A cég kétmilliárd forintos beruházással új élelmiszeripari raktárbázist épített.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Melyek a legaktuálisabb kihívásai az üdítőital-iparnak, amelyekkel a legnagyobb szereplőknek is meg kell küzdeniük?

A vásárlói szokások folyamatosan változnak. Úgy látjuk, hogy egyre inkább a fogyasztási alkalmak köré épülő marketinggel és választékkal lehet elnyerni a vásárlók szívét. Az elmúlt évek folyamatos portfólióbővítésének köszönhetően az alkoholmentes italok rendkívül széles választékát kínáljuk. Ma már 70 különféle termékkel vagyunk jelen Magyarországon, így a szénsavas üdítőitalok és természetes ásványvizek mellett ízesített vizekkel, gyümölcslevekkel, jeges teákkal, valamint sport- és energiaitalokkal. Vállalatunk prémium szeszes italokat is forgalmaz, idén tavasszal pedig beléptünk a kávékategóriába.

Palackozóüzemük révén nemcsak a Coca-Cola életében töltenek be fontos szerepet, hanem globálisan az egész ágazatban. Jelenleg melyek a legjelentősebb külpiacok?

Az elmúlt években megháromszorozódott a Coca-Cola HBC Magyarország exporttevékenysége, ma már Máltától Izlandig Európa 25 országába szállítunk szénsavas üdítőitalokat, gyümölcsleveket és ásványvizet. Az itteni vállalat a cégcsoport legnagyobb exportőrévé nőtte ki magát, olyan nagy piacokon is jelen van, mint Oroszország, Olaszország vagy Lengyelország.

Az alapanyag-beszerzés terén mekkora a magyar beszállítók aránya?

A termékeink előállításához használt alapanyagok közel kétharmadát belföldi szállítók biztosítják, stratégiai megállapodásunkkal összhangban törekszünk arra, hogy tovább erősítsük a szerepüket. Így néhány éve már magyar almából készült gyümölcslevekkel, valamint gyümölcsitalokkal látjuk el az itteni piacot. Ehhez 7,5 ezer tonna magyar almából készült almalésűrítményt használunk fel évente.

A százmilliárd forintos árbevételi határ tavalyi áttörése után a következő években mekkora lehet a növekedés mértéke?

Jövőbeli lehetőségeinket alapvetően a fogyasztói alkalmakra koncentráló stratégiánk végrehajtása, új termékeink sikere, illetve exportlehetőségeink bővülése határozhatja meg. A belföldi értékesítés az elmúlt három évben dinamikusan nőtt, igaz, literre vetítve még mindig nem értük el a 2008-as globális pénzügyi válság előtti mennyiségeket, azaz jelentős tartalékok vannak még a magyarországi piacon. Vállalatcsoportunk egyik közép-európai gyártóközpontja lettünk, újabb jelentős beruházásokat tervezünk dunaharaszti központunkba és zalaszentgróti ásványvíz-palackozónkba.

Iparágtól és cégmérettől függetlenül majdhogynem mindenütt felüti a fejét a munkaerőhiány. Mennyire érinti ez a nehézség a Coca-Cola HBC-t, hogyan birkóznak meg vele?

A munkaerőhiány ma az egész magyar gazdaságban érzékelhető, nálunk a pénzügy és logisztika az a két terület, ahol nehézséget okoz megfelelő számú és jó szakembereket találnunk. A versenyképesség első számú feltétele egyértelműen a képzett munkaerő, a duális képzés ezért várhatóan egyre nagyobb teret nyer majd mind a felsőfokú oktatásban, mind pedig a cégeknél. Idén hat magyar egyetemmel kötöttünk együttműködési megállapodást, ennek köszönhetően vállalatunk folyamatos utánpótláshoz juthat majd a 21. század kihívásaira felkészített, kiváló munkatársakból. A duális képzés a tehetségek itthon tartásához is nagymértékben hozzájárulhat. Emellett olyan CSR-programot is indítottunk, amely választ ad a fenti kihívásokra, mivel alapvető készségek kialakításával, hálózatok és kapcsolatok fejlesztésével segíti a helyi fiatalok munkához jutását. 2020-ig nyolcezer fiatal számára biztosítunk ingyenes tréninget, ezzel segítve őket az elhelyezkedésben. Jelen vagyunk az online és a közösségi médiában, az állásbörzéken, vagyis többféle csatornán keresztül, célcsoport-specifikus módon szólítjuk meg a munkakeresőket.

A 6500 négyzetméteres, kétmilliárd forintból megvalósított raktárbővítés szeptemberben zárult. Milyen szerepet szánnak az új beruházásnak a termelésben?

A folyamatosan bővülő export tette indokolttá raktárbázisunk bővítését, a pár hete átadott, 12 méter magas épületben 12 ezer raklapon összesen 8,4 millió liter termék fér el. A beruházással dunaharaszti bázisunk lett a legnagyobb élelmiszeripari raktár Magyarországon. Az összességében ma már az öt futballpályát meghaladó alapterületű létesítmény több mint 30 ezer kereskedelmi egységet szolgál ki Magyarországon, és jelentős szerepet játszik exporttevékenységünkben is.

A digitalizáció és a robotika korát éljük, milyen szerepet tölt be a vállalat életében az innováció?

A gyártási folyamatok túlnyomó része a palackozóüzemünkben már jelenleg is automatizált. Az Ipar 4.0-s megoldások a raktárainkat alakíthatják át a jövőben. A közelmúltban vásároltunk telket Dunaharasztiban, ahol a terveink szerint hamarosan egy olyan, a 21. század elvárásainak megfelelő raktárat építünk, amelyben a raktározás folyamata automatizált lesz.

Ma már alapvető elvárás a károsanyag-kibocsátás mérséklése, illetve a környezetbarát technológiák alkalmazása. Ezen a téren hol tartanak, milyen fejlesztéseket terveznek?

Elkötelezettek vagyunk a környezetvédelem iránt. A Coca-Cola HBC 2015 óta ad ki integrált jelentést a működéséről, amelyben a pénzügyi mutatók mellett a fenntarthatósági teljesítményéről is beszámol. Cégcsoportunk stratégiájával összhangban Magyarországon is jól meghatározott környezetvédelmi céljaink vannak a 2010–2020-as időszakra. Ennek keretében rendszeresen nyomon követjük a környezetvédelmi mutatóinkat, csak egy-két példát említve: energia- és vízfogyasztás, szén-dioxid-lábnyom, keletkezett hulladékok mennyisége a gyártás során, újrahasznosított hulladékok mennyisége. Büszkék vagyunk arra, hogy zalaszentgróti gyárunkban saját beruházásaink eredményeképpen már négy hőszivattyú üzemel, és a segítségükkel nyert geotermikus energiának köszönhetően éves szinten 140 ezer köbméter földgázt takarítunk meg. Ezáltal a szén-dioxid-lábnyomunkat mintegy 275 tonnával alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátás terheli. Mindkét termelőüzemünkben 100 százalékban zöld elektromos energiát használunk, ezzel is biztosítva a minél környezettudatosabb termelést.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.