Nagy István kijelentette: a szőlészetek és borászatok a nehéz időkben is kitartó és kiváló tevékenységükkel érdemelték ki a támogatást, köszönet illeti azt a kitartást és munkát, mely nélkül ma a borospoharak üresek lennének.
A szőlészek és borászok azonban ebben a nehéz időszakban sem vonultak home office-ba, hanem tették a dolgukat.
A koronavírus-járvány miatt kieső forgalom nem csupán a vendéglátást és a turizmust érintette súlyosan, de a borászatoknak is komoly veszteségeket okozott. Kellett tehát minden eddigi támogatás és szükség van továbbiakra is – hangsúlyozta a tárcavezető, hozzátéve, hogy a kormány meghallotta az ágazat segélykérését.
A kabinet 1,5 milliárd forinttal segíti a járvány miatti forgalomkiesés következtében nehéz anyagi helyzetbe került, vendéglátásban és borturizmusban érdekelt borászatokat. Emellett a kormány 800 milliós támogatási keretösszeget csoportosított át bormarketingre, ennek célja a határainkon belül és azokon túl minél több emberrel megismertetni a nemzetközi összehasonlításban is kiváló magyar, így az egri borokat
– közölte Nagy István.
A járvány megváltoztatta a világot. Veszélyei miatt átalakulóban van a turizmus és előtérbe helyeződnek a biztonságos országok, köztük Magyarország is – erről Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszélt az Egri Bikavér Ünnep megnyitóján. Elmondta:
A belföldi turizmus erősödésének Eger és térsége lehet az egyik haszonélvezője, történelmi emlékeivel, kiváló boraival és gasztronómiájával, valamint gyógyító vizeivel.