BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fél évszázada az élet habos oldalán: ma már teljesen más ízű a Borsodi

A vállalat a bizonytalan időszakban is tovább növelte alkalmazottainak számát. Már csaknem félezren dolgoznak a cégnél.

Sikerrel vette a kihívásokat 2022-ben az idén 50 éves Borsodi Sörgyár  a cég most kiadott, a tavalyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentése szerint. A jelentésből kiderül, hogy a Borsodi Sörgyár tavaly folytatni tudta a Molson Coors vállalatcsoport világszintű céljaival összhangban megfogalmazott, 2025-ig előre mutató Our Imprint stratégiájában foglalt fenntarthatósági célok felé vezető utat.

borsodi, sör, sörgyár, doboz, dobozos sör,
Fotó: Fülöp Norbert

„A Borsodi Sörgyár idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, és az a szándékunk, hogy a munkánkkal a következő öt évtizedet is megalapozzuk. Ennek érdekében folyamatosan dolgozunk a bőcsi üzemünk, valamint termékportfóliónk fejlesztésén, és kiemelt figyelmet fordítunk munkavállalóink jóllétére, hogy a legjobb szakemberekkel dolgozhassunk” – emelte ki Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár ügyvezetője és kereskedelmi igazgatója a vállalat közleményében. A cég tovább növelte a gyár logisztikai kapacitását, bővíteni tudták a termékportfóliójukat, sőt a munkavállalóik számát is. A Borsodi Sörgyár bőcsi üzeme, a 2018-ban megkezdett fejlesztéseknek köszönhetően – tavaly adták át az új, egymilliárd forint beruházással megépített logisztikai csarnokot – a Molson Coors Beverage Company regionális gyártó központjaként működik.

A legnagyobb dobása a vállalatnak a Borsodi Világos receptúrájának megújítása volt, amely ma már tisztán árpamalátából készül,

valamint a Borsodi sörkülönlegességeket tartalmazó portfóliója is új termékekkel bővült. A Borsodi Friss termékcsalád két új ízben, alacsony kalóriatartalmú, alkoholmentes változatban is elérhetővé vált. 2022-ben pedig olyan márkák forgalmazását kezdték meg, mint a Guinness, a Kilkenny és a Hop House 13.

A megnövekedett feladatokhoz pedig még több dolgozóra volt szükség: a jelenlegi bizonytalan környezetben is növelni tudták a munkavállalók létszámát, és 2022 végére már 481-en dolgoztak „az élet habos oldalán”. Sokan közülük pedig már több mint egy évtizede a cég alkalmazottai. 

Borsodi Sörgyár Kft.

A Borsodi Sörgyár Kft. 1973-ban kezdte meg működését Bőcsön. A sörgyár nevéhez fűződik az első alkoholmentes, az első fémdobozos sör és az első ízesített sör megjelenése a legnagyobb mennyiségben fogyasztott sörök között a hazai piacon. A Borsodi töretlen népszerűségnek örvend, évek óta hazánk egyik legnagyobb mennyiségben értékesített söre. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.