BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Northvolt: európai vezéráldozat az akkumulátorgyártók harcában

Legyűrte az olcsó távol-keleti konkurencia Európa legnagyobb akkugyártóját. A svéd Northvolt komplett megszorítócsomagot jelentett be, és beruházásainak átértékelésére kényszerül.

Újabb megszorításokat jelentettek be az európai akkumulátoriparban, válaszul a kereslet hirtelen visszaesésére. A pár évvel ezelőtt még hat gyártóbázis kiépítését tervező svéd Northvolt most átértékeli beruházásait, csökkenti kapacitását, és ezzel együtt meg nem nevezett számú dolgozójától is megválik. 

Northvolt
Olaf Scholz kancellár jelenlétében indították el márciusban az észak-németországi Heidében a Northvolt 3 akkugyártó projektet / Fotó: AFP

Eközben szakmai partnereket keres lengyelországi gyárainak üzemeltetéséhez, s már korábban döntött arról, hogy a bizonytalan gazdasági környezetben elhalasztja részvényeinek jövő évre tervezett tőzsdei bevezetését – írja a Bloomberg

Kényszerű leállás a Northvolt legnagyobb gyárában

A Northvolt bajait súlyosbítja, hogy európai partnerei, köztük a Volkswagen, a Stellantis, a BMW és a Mercedes-Benz, csökkentették megrendeléseiket, és nem zárható ki, hogy ennek a folyamatnak lesz még folytatása. Az akkumulátorgyártó vállalat meghatározatlan ideig szünetelteti termelését legnagyobb gyárában, amely az északi sarkkörnél fekvő Skelleftea város közelében található.

Költségcsökkentési programja jegyében a vállalat eladta svédországi tervezett katódgyárának területét. Az ősz folyamán konkrét döntést hoznak folyó beruházásaikról, azt már közölték, hogy továbbra is elkötelezettek a svédországi NOVO, a németországi Northvolt 3 és a kanadai Northvolt Six üzem építése mellett, de együttműködő partnereikkel át kell beszélniük a beruházások kivitelezési menetrendjét, a szükséges módosításokat.

Kemény és határozott lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy biztosítsuk a Northvolt működésének biztos alapjait, hogy javítsuk pénzügyi stabilitásunkat, és fokozzuk teljesítményünket

– írta közleményében Peter Carlsson vezérigazgató, aki egyben a Northvolt egyik alapítója is olyan társaságokkal egyetemben, mint a

  • Volkswagen,
  • a BMW,
  • az Audi,
  • a Scania,
  • a Volvo,
  • a Goldman Sachs alapkezelője,
  • a dán ATP nyugdíjalap
  • és a Baillie Gifford brit alapkezelő.

A Northvolt hányattatásait a kereslet visszaesése mellett a kínai riválisok elsöprő európai offenzívája fokozta. Brüsszel már foglalkozik az európai akkugyártást ellehetetlenítő, versenytorzító állami támogatásokat élvező kínai gyártók visszaszorításával, de a döntéshozók megosztottak abban, hogy vámokkal vagy más módszerekkel kellene-e kiegyenlíteni a versenyfeltételeket. 

Nem bírnak a kínai és a dél-koreai konkurenciával

Ilyen lehet például a helyi és felelős beszerzésre vonatkozó iránymutatások bevezetése, amelyekkel egyre költségesebbé és bonyolultabbá teszik a kereskedelmet. 

A kínaiak az EU-n belül is szorgosan építik ki bázisaikat, elég a világ akkugyártásának 38 százalékát uraló, 115 milliárd dolláros piaci értéket képviselő Contemporary Amperex Technology Limited Co.-ra, ismert nevén a CATL-ra gondolni, amely Németországban már üzemelteti, Debrecenben még építi hatalmas akkumulátorgyárát a helyi igények kiszolgálására.

CATL battery cell factory
A CATL türingiai gyárában már folyik a termelés / Fotó: AFP

A kínaiak két fő felvevőpiaca az Egyesült Államok és Európa volt, ahol celláik átlagosan 25 százalékkal alacsonyabb áraival kiszorítják az olyan hagyományos gyártókat, mint épp a svéd Northvolt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.