BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Történelmi magyar siker az ifjúsági szakácsvilágbajnokságon

A verseny több mint 50 éves történetében először nyert magyar szakács. Nyikos Patrik ráadásul hazai pályán hódíthatta el a világbajnoki címet

A Chaine des Rotisseurs világszervezet Ifjúsági Szakács Világbajnokságon először nyert magyar versenyző, Nyikos Patrik, aki a 2023-as Bocuse d’Or-on commis-ként is szerepelt. Számára dupla öröm, hogy a szervezet idén, 2015 után ismét Magyarországon tartotta a versenyt.

Nyikos Patrik
A három dobogós és Lázár Chef/Fotó: turizmus.com

A megmérettetésen 27 év alatti szakácsok szállnak ringbe a győzelemért és a rendezvényt a Bocuse d'Or előszobájána tartják, ahol számos magyar sztárséf karrierje vett lendületet, mint például Kovács Lázár, Széll Tamás, Szulló Szabina, Bicsár Attila, Götz Zsolt, Ádám Csaba, Mede Ádám, Dalnoki Bence, Csillag Richárd és Lendvai Levente – derül ki a Turizmus.com beszámolójából.

Így zajlott a szakács verseny

A több mint ötvenéves verseny idei döntőjén 19 versenyző vett részt öt kontinensről. A Chaine Ifjúsági Szakács Világbajnokságon a versenyzőknek nem egy alaposan begyakorolt menüsort kell elkészíteniük, hanem a fogadó ország kiváló minőségű alapanyagaiból összeállított, és 

csak a verseny kezdetekor bemutatott meglepetéskosár (black box) tartalmának felhasználásával kell 4 óra alatt egy 3 fogásból álló menü 4 adagját letenniük az asztalra.

Az idei meglepetéskosárban friss, csont nélküli szarvasgerinc, kacsamáj, fogas, birsalma és hazánkban gyártott vanília bourbon paszta volt. A 12 tagú, nemzetközileg is elismert szakmai zsűriből hárman a konyhában figyelték a versenyzők készségét, az alkalmazott technológiát, a higiéniát, az anyagfelhasználás gazdaságosságát, a rendezett munkát, míg a kóstoló zsűri kilenc tagú volt.

A két zsűri összesített pontszámai alapján született meg a világbajnokság végeredménye. Az első helyezett Nyikos Ptrik lett, akit a kanadai Sydney Hamelin követett másodikként, míg a harmadik helyet a norvég Siriyaporn Rithisirikrerg szerezte meg.

Ez volt a győztes menü

A győztes menü pedig a következő volt:

  • Előétel: Zöldfűszeres fogastekercs, friss, citrusos beurre blanc
  • Főétel: Grillezett szarvasgerinc, konfitált burgonyával, diós zeller raguval, sült kacsamájjal és jus-vel szervírozva
  • Desszert: Fehércsoki mousse, fahéjas-citrusos birsalma raguval

Az új világbajnok a debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakiskolában tanult és már ekkor részt vett szakmai versenyeken. Az IKON Debrecen (séf: Thür Ádám) után a budapesti Stand Étterem (séf: Széll Tamás és Szulló Szabina) szakácsa lett, ahol megismerte, hogy milyen a munka egy Michelin-csillagos, professzionális konyhában. 2021 októberében a Bocuse d’Or magyar döntőn 1. helyezést ért el Dalnoki Bence commis-jaként.

A Bocuse d’Or után újra a budapesti Stand Étteremben állt munkába. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakmai zsűrije neki ítélte a Boros Lászlóról elnevezett ifjúsági gasztronómiai díjat.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.