„Zöld” alternatíva lett az atomenergia

Nincs jó sajtójuk, de rossz hírük ellenére sokak szerint az atomerőművek a legbiztonságosabb energiatermelők. Statisztikák igazolják, hogy a szén- vagy gázfűtésű, de akár a vízerőműveknél is megbízhatóbbak. A csernobili és a fukusimai katasztrófa egyaránt emberi mulasztás, rossz tervezés következménye volt, amit az újabb generációs reaktorokban automatizálással, robotizálással igyekeznek orvosolni.

Kettészakad a világ

Február elején az Európai Bizottság hivatalosan is előterjesztette azon javaslatát, hogy az atomot és a földgázt emeljék be az elfogadott-támogatott „zöld” energiaforrások sorába, tegyék fel az ezeket összegző taxonómialistára. Az unió erősen megosztott ebben a kérdésben. Nagyjából ugyanannyian vannak a Franciaország vezette atomerőműpárti államok – köztük hazánk –, mint az ellenzők, amelyek élén Németország áll.

Az EU energiatermelési dilemmája, az atomerőművek nem egyöntetű megítélése világszerte hat. Az atompártiak szerint hosszú távon ez az energiafajta (az általa termelt elektromosság) a legolcsóbb, míg az ellenzők az ellenkezőjét bizonygatják. Mindenesetre

2019-ben az unió teljes áramtermelésének mintegy negyedét a nukleáris létesítmények adták. A 27 tagállamból 13-ban működnek reaktorok.

Tény, hogy ellentmondásos atomenergia-politikája révén az EU lemarad a világ többi nagy gazdasági blokkjától (USA, Kína, a Peking vezette RCEP). Hogy az unióban melyik tábornak lesz igaza, azt csak az idő fogja eldönteni. Magyarország, mint azt Orbán Viktor miniszterelnök február eleji, Vlagyimir Putyinnal folytatott tárgyalásai megerősítették, továbbra is az atomenergiában látja az ökológiailag tiszta energiamix egyik komponensét.

Kína atommal zöldítene

A 2010-es években mintegy 5 százalékkal nőtt a világ atomerőműveinek összteljesítménye. Harminc országban léteznek ilyen, elsősorban áramtermelésre használt létesítmények. Ez idő szerint mintegy 440 reaktor működik globálisan, ezek bolygónk elektromosenergia-termelésének mintegy 11 százalékát adják. Európában 185 működőképes atomerőművet tartanak számon, melyek átlagéletkora 30 év.

Kína egyértelműen atomenergia-párti. A következő másfél évtizedben a meglévő csaknem ötven működő mellett 150 új reaktort tervez üzembe állítani

– többet, mint amennyit a világ az elmúlt 35 esztendőben beindított. A múlt esztendő közepén az atomerőművekben előállított elektromos energia a távol-keleti óriás teljes villanyáram-fogyasztásának mindössze a két százalékát tette ki. Összehasonlításképpen: az Egyesült Államok áram-előállításának az ötödét az atomreaktorok adják. Döntően a nukleárisenergia-termelés fejlesztésével tervezi Peking 2060-ra elérni a klíma (karbon)-semlegességet.

Kína ambiciózus reaktorépítési programjával az atomerőműveket fejleszti fel az ország legjelentősebb áramforrásává. Ez alapjaiban borítja fel a világ energiamérlegét, hiszen az ázsiai nagyhatalom már most planétánk legnagyobb energiatermelője, -fogyasztója. A kínai atomerőmű-építési program kezdeti büdzséje (amely valószínűleg a többszörösére nő majd) 440 milliárd dollár.

Noha a „Mennyei Birodalom” alapvetően a saját forrásaira, tervezőmérnökeire-kivitelezőire támaszkodik gigászi projektje megvalósításában, a határon túlra tekintve az Oroszországgal kiépített kapcsolata az elsődleges. Ezt a 2018-ban aláírt tízéves együttműködési szerződés szabályozza. Tegyük hozzá, hogy a kelet–nyugati feszültség tovább közelítette-közelíti egymáshoz Pekinget és Moszkvát. Az oroszok számára kiemelt fontosságú, nemzetközileg is versenyképes atomenergia-ipart hoztak létre. Ennek központi összefogó szervezete a Roszatom, amelynek a tagszervezetei, -vállalatai a paksi két új energiablokkot is építik.

A létezésükön túl keveset tudunk a kínai–orosz nukleárisfegyver-fejlesztési programokról. Ezek egyik eleme lehet az említett 2018-as szerződésben is megjelölt gyorstenyésztő (neutron-) reaktorok létrehozása, amelyek megfelelő kalibrálással akár a fissziós (maghasadásos) vagy fúziós (magegyesítéses) atomfegyverek egyik alapkomponensét, a plutóniumot (Pu–239) is képesek előállítani. Peking felgyorsította atomfegyver-fejlesztési programját, hogy utolérje a „két nagyot”, Oroszországot és az USA-t, amelyek mindegyikének ma még legalább egy nagyságrenddel több atomrobbanófeje van, mint neki.

Kína saját fejlesztésű reaktorai már harmadik vagy 3+ generációsak. Emellett a távol-keleti ország is érdeklődik a kisebb teljesítményű (50–300 MW-os) létesítmények építése iránt. Ám ezek sem kínálnak univerzális előnyöket. Például 15–70 százalékkal drágábban termelnek, mint a normál méretű reaktorok. Egyetlen előnyük a létesítésükhöz szükséges kisebb tőkemennyiség. Üzemeltetési, fenntartási fajlagos költségeik akár nagyobbak is lehetnek a hagyományos objektumokéiénál. Nincs költségelőnyük a nagyobbakkal szemben a sugárzó, kimerített (leszegényített) üzemanyagrudak feldolgozási, tárolási kiadásait illetően sem.

Jönnek a kis reaktorok

Nagy-Britanniában a patinás Rolls-Royce ambiciózus terveket sző, miszerint századunk harmincas évei elején a szigetország a kis teljesítményű, moduláris reaktorok (SMR) egyik élenjáró tervezője, megépítője és exportőre lenne.

Az SMR-piacra egyébként sok a jelentkező Franciaországtól Dél-Koreáig, Japántól Kanadáig. Az atomfegyvereket, pontosabban atommeghajtású tengeralattjárókat birtokló nagyobb hatalmak (USA, Kína, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia) előnyt élvezhetnek, mert utóbbi eszközök energiaforrásai eleve kis teljesítményű reaktorok. Azaz az ezeket gyártó hadiipari vállalatok jelentős tapasztalattal, tudásanyaggal felvértezettek.

A cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható!