BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jöhetnek az új atomerőművek Svájcban?

Hét éve döntöttek az atomenergia kivezetéséről Svájcban, most új blokkok építésének lehetőségét igyekeznek megteremteni. A háttérben a geopolitikai indokok mellett a megnövekedett villamosenergia-igény áll.

Az alpesi ország 2017-ben népszavazáson döntött az atomenergia fokozatos kivonásáról – új atomerőművek létesítésének tiltása mellett –, dátumot azonban nem tűzött ki. A törvény megszületésének folyamata 2011-ben vette kezdetét, a fukusimai események után − írta svájci forrásokra hivatkozva a France24.

Bár hosszú távú tervek, de szükség esetén jöhetnek az újabb atomerőművi blokkok Svájcban / Fotó: AFP

A törvény elfogadása óta azonban gyökeresen megváltozott az energiapiac helyzete – ismertette Albert Rosti svájci energiaügyi miniszer. Ugyanis a korábbiakkal ellentétben Svájc nem zárja ki az új nukleáris kapacitások kiépítését, ennek legfőbb oka a bekövetkezett energiaválság. A tárcavezető szerint jelenleg sem rövid, sem középtávon nem reális új blokkok létesítése, azonban ahhoz, hogy megteremtsék ennek jövőbeni lehetőségét, már most szükséges tisztázni a jogi kereteket. Az energiaügyi minisztérium várhatóan még az idén benyújtja a törvénymódosítási javaslatát.

Tavaly elfogadták a szavazók azt a klímavédelmi rendeletet, amely Svájcot a 2050-ig elérendő klímasemlegesség felé tereli,

ez pedig kizárja azt a korábbi elképzelést, amely szerint a megújuló energiaforrások felhasználása mellett gáztüzelésű erőművek segítségével állítanának elő áramot. Az ország most minden potenciálisan alkalmazható technológia előtt nyitva hagyja az ajtót, így az atomenergiára is számít, mert a kormány attól tart, hogy a megújuló energia önmagában nem lenne képes kielégíteni a felmerülő igényeket.

Mivel a gazdag alpesi ország azt reméli, hogy 2050-re eléri a szén-dioxid-semlegességet, a kormány azt mondta, hogy nyitottnak kell lennie a különböző technológiákra, és az új atomerőművek tilalma „nem összeegyeztethető” ezzel a céllal. A jelenleg üzemelő négy atomerőmű Svájc teljes villamosenergia-termelésének körülbelül egyharmadát adja, és mindaddig működtethetők, ameddig biztonságosnak bizonyulnak. A bejelentést azonnal bírálta a svájci Greenpeace, valamint a centrista, szocialista és környezetvédő pártok.

A nukleáris technológia nélkülözhetetlensége ugyanakkor ma már nem politikai álláspont, hanem tény. Hárfás Zsolt mérnök, atomenergetikai szakértő többször beszélt arról, hogy intő jelek már jóval a mostani energiaválság előtt is voltak az ellátásbiztonsággal kapcsolatban, az orosz–ukrán háború miatt Oroszország ellen kivetett szankciók következtében pedig az európai energiakrízis tovább súlyosbodott. Szerinte azok, akik még mindig támadják a technológiát, valójában a fosszilis lobbi szekértolói. Emlékezetes, hogy amikor a német atomerőművek térhódítása az 1970-es években a szenes lobbi érdekeit súlyosan veszélyeztette, megjelentek az atomellenes zöldmozgalmak. És az atomenergia ellenzői azóta sem szólaltak fel a szénerőművek ellen. Emlékeztetett arra is, hogy az eddig atomellenes politikát folytató országok közül többen felülvizsgálják korábbi döntésüket. Ilyen például Belgium és Svédország is.

A karbonlábnyomra másutt egy példát is hozott a szakértő: 2021-ben globálisan az atomerőművek termelése közel 2600 terrawattóra volt, amelynek révén mintegy 2,6 milliárd tonna szén-dioxid-kibocsátás volt megelőzhető. Túl azon tehát, hogy zöldtechnológiáról van szó, legfőbb érv még mellette, hogy napszaktól és időjárástól függetlenül képes energiatermelésre az év 365 napján.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.