BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Internet,Of,Things,Disruption,Everything,,,Neural,Network,,,Deep

Felkészül a ludditák huszonegyedik századi armadája – Tízmilliók munkáját veheti el a mesterséges intelligencia

Az élet minden területén megjelennek hamarosan az MI-megoldások, ez pedig milliók megélhetését sodorhatja – talán az ipari forradalom óta látott legnagyobb – veszélybe.

Szélsebesen tarolta le az internetet a ChatGPT szövegalkotó mesterséges intelligencia, amely öt nap alatt elérte az egymillió, míg mára a százmillió felhasználót.

Internet,Of,Things,Disruption,Everything,,,Neural,Network,,,Deep
A Google-t a Bard, a Microsoftot a ChatGPT emelheti a csúcsra.
Fotó: Shutterstock

A chatbot alkotói az MI tudását a 2021-es állapot szerint maximalizálták, így a bot nem fér hozzá a legfrissebb információkhoz, de ez már nem sokáig marad így. 

A Microsoft tegnap jelentette be, hogy a Bing keresőjében rövidesen elérhető lesz a ChatGPT, 

egyes felhasználók már a hét végén látni vélték a két szoftvert összehangolva működni. A Microsoft a Teams konferenciahívás-szoftvert már felszerelte a ChatGPT-vel, prémiumcsomagjában elérhetővé téve azt jegyzetek készítésére, sablonok összeállítására és további feladatok javaslására. A cég milliárdokat fektetett már, és tervez még a továbbiakban is pumpálni a ChatGPT mögött álló OpenAI nevű vállalatba.

A Microsoft a ChatGPT–Teams-integrációval pillanatok alatt feleslegessé tette a jegyzetelést, bizonyos logisztikai feladatokat és tetemes mennyiségű papírmunkát is: akiket eddig ezekben a feladatokban foglalkoztattak, hirtelen feleslegessé váltak a vállalatok számára.

A Bing–ChatGPT együttes működése mellett a Google is akár már ma bejelentheti saját kereső mesterséges intelligenciáját, melyet Bard névre kereszteltek. 

A Bard mindent tudni fog, amivel a ChatGPT eddig százmillió ember szívébe belopta magát: recepteket ír, edzéstervet készít, verset ír, de ami a legfontosabb, online működik, így minden naprakész információhoz hozzáfér. A Bard megjelenése az OpeanAI szoftverével ellentétben bloggerek, hírportálok és edzők munkáját veheti el egy szempillantás alatt: a Bard válasza ugyanis minden esetben a Google normál találatai felett fog megjelenni, így a hagyományosan vett találatokra érkező kattintások száma drasztikusan visszaeshet, tetemes bevételkiesést okozva ezzel gyakorlatilag minden információalapú online médiumnak.

A Google egykori alelnöke szerint a generatív MI akkora hatással lesz a világra, mint az iPhone megjelenése 2008-ban.

A generatív, tehát tartalmat előállító mesterséges intelligenciák a marketing, a gyógyszerfejlesztés, a videójáték-gyártás, a vevőszolgálati működés, a művészetek, az újságírás, a közösségimédia-posztok előállítása, a technikai dokumentumok és szerződések összeállítása és a programozás területén egyaránt mindent a feje tetejére állíthat, mégpedig sokkal hamarabb, mint azt gondolnánk.

A Stable Diffusion képalkotó MI-t már most perbe fogta a Getty Images, pedig még fél éve sem éles: a szerzői jogi kérdések tisztázása még csak most kezdődik igazán. A zeneipart is hamarosan utoléri a mesterséges intelligencia: a kínai Tencent már több mint ezer dalt gyártott le szintetikus énekhangokat felhasználva, de a Google is erőteljesen kacsingat a terület felé, erősen veszélyeztetve a popszakma dolgozóinak megélhetését.

A generatív MI-be történő befektetések nagysága elképesztő mértékben megugrott tavaly: korábban öt év alatt nem folyt annyi pénz a szektorba, mint csak 2022-ben. A Microsoft dollármilliárdos befektetése az OpenAI-ba, illetve a Google 300 milliós partnerségi megállapodása az Anthropic nevű MI-céggel pedig újabb szintre emeli a szegmensbe folyó befektetések mértékét.

Teljes céges befektetések a mesterséges intelligenciába
A generatív MI-k csak egy kis részét teszik ki a teljes szektornak

A mesterséges intelligencia valódi térnyerésének csupán az elérhető számítási kapacitás szab határt: ennek növekedésére pedig a dinamikus szó nem elég kifejező.

Az Nvidia videókártyagyártó cég nemrég szövetkezett a Microsofttal egy szuperszámítógép megépítésére, amely kifejezetten a mesterséges intelligencia felhőalapú számítási kapacitási igényeit lesz hivatott kiszolgálni, ami a cég keresőmotorjának ChatGPT-vel való összeillesztésével ugrásszerűen meg fog növekedni. De ilyen projekteken dolgozik az OTP Bank is, ők a SambaNova nevű vállalattal dolgoznak együtt egy kifejezetten MI-szuperszámítógép felépítésén.

A pénz és a számítási kapacitás tehát már elérhető az MI-rendszerek teljes világot meghódító térnyeréséhez: a képzelet szab már csak határt a mesterséges intelligenciának. Kérdés, hogy az MI mikor lép be a munkaerőpiacra közvetlenül is – a választ pedig minden bizonnyal gyakorlatilag mindenki meg fogja érezni, mégpedig a saját bőrén is.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.