BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döbbenetes felfedezést tettek a multivitaminokról – akár halált is okozhatnak?

Több százezer ember egészségügyi kartonját kielemezve arra jutottak, hogy a multivitaminok nemhogy nem hosszabbítják meg az életet, de valójában növelhetik a halálozás kockázatát.

Meglepő eredmény született, amikor amerikai kutatók csaknem 400 ezer olyan felnőtt kórtörténetét vizsgálták, akik nem szenvedtek súlyos, krónikus betegségben. Arra voltak kíváncsiak, hogy a multivitaminok napi szedése csökkenti-e a halálozás kockázatát.

Healthy,Food,(vegetables,,Fruits),Vs,Pills,Concept,,Closeup
A multivitaminokat nem javasolják a kutatók a hosszabb élet elérésére.
A multivitaminok túl sokat ígérnek és keveset nyújtanak / Fotó: Shutterstock

Erikka Loftfield és munkatársai a marylandi rákkutató intézetben három nagy amerikai egészségügyi tanulmány adatait elemezték, az eredményeket pedig a Jama Network folyóiratban tették közre. Ezek mindegyike az 1990-es évektől legalább húsz éven át követte általánosságban egészséges felnőttek életvitelét, és 390 124 ember napi multivitamin-bevitelét tanulmányozták. Az eredmény sokkoló volt:

akik napi rendszerességgel fogyasztottak multivitaminokat, 4 százalékkal nagyobb arányban haltak meg, mint azok, akik egyáltalán nem szedtek tablettákat.

A nagyobb halálozási kockázatot okozhatták a multivitaminok, de rámutathatott arra a tendenciára is, hogy az emberek súlyos betegség kialakulása után kezdenek multivitamint szedni. Az eredményeket látva a kutatók mindenesetre nem javasolják a multivitaminok szedését az élettartam meghosszabbítására.

Nyakra-főre szedjük a multivitaminokat, pedig károsak is lehetnek

Az étrend-kiegészítők globális piaca a becslések szerint évi több tízmilliárd dollárra rúg. Csak az Egyesült Államokban a felnőttek harmada használ multivitaminokat a betegségek megelőzésére. Szakértők azonban óvatosságra intenek a multivitaminok szedése kapcsán, ugyanis egyes összetevőik akár károsak is lehetnek.

Például ha a béta-karotint élelmiszerben fogyasztjuk, akkor véd a rák ellen, ám ha mesterségesen, tablettával visszük be a szervezetünkbe, akkor növelheti a tüdőrák és a szívbetegség kockázatát. Ez arra mutat, hogy a gyárilag előállított készítményekből fontos anyag hiányozhat. 

De túlzásba is lehet vinni egyes alkotórészeket. A multivitaminok népszerű összetevője a vas, amelyet ha túl nagy mértékben fogyasztunk, növeli a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és a demencia kockázatát.

A multivitaminokat nem javasolják a kutatók a hosszabb élet elérésére
A multivitaminokat nem javasolják a kutatók a hosszabb élet elérésére / Fotó: Shutterstock

Neal Barnard, a George Washington University adjunktusa a tanulmányhoz kommentárt írt, amelyben kifejti, hogy a vitaminok bizonyos esetekben hasznosak. A tengerészeket a C-vitamin mentette meg a skorbuttól, míg a béta-karotin, a C- és E-vitamin, valamint a cink lassítja az időskori makuladegenerációt, amely súlyos látáskárosodáshoz vezethet. A professzor szerint a

multivitaminok túl sokat ígérnek és keveset nyújtanak.

Hozzátette, hogy az ilyen készítmények helyett inkább egészséges ételeket érdemes fogyasztani, mert azokban olyan tápanyagok és rostok találhatók, amelyeket mesterségesen nem tudnak leképezni.

Ezt az álláspontot erősítette meg Duane Mellor dietetikus a The Guardiannek. „A vitamin- és az ásványianyag-kiegészítő önmagában nem oldja meg az egészségtelen étrendet, de segíthet fedezni a kulcsfontosságú tápanyagokat, ha valaki nehezen tudja beszerezni őket az élelmiszerből.” A szakértő példának hozta fel a D-vitamin mesterséges bevitelét télen vagy a B12-vitamin pótlását a vegánok és vegetáriánusok esetében.

Túl sok C-vitamint tömnek magukba a magyarok

Noha az ajánlások szerint napi mindössze 80 milligramm C-vitaminra van szüksége az emberi szervezetnek, ezzel szemben a magyarok 40 százaléka mindennap 1000 milligrammot fogyaszt – derül ki a Quattroceutical által 1021 ember megkérdezésével készített online felmérésből. Ez azért sem hasznos, mert a túlzott C-vitamin-bevitel vesekőképződésre hajlamosító tényező lehet.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.