BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Élve előkerült az 1951-ben, hatévesen elrabolt fiú

A több mint hetven éve elrabolt nagybácsit az unokahúga találta meg. A férfit egy parkban rabolták el, majd egy olyan párhoz került, akik saját gyerekükként nevelték fel. Utoljára még találkozhatott fivérével is, több mint hetven év után.

Több mint 70 év után került elő élve az 1951-ben, hatévesen egy kaliforniai parkból elrabolt Luis Armando Albino, miután unokahúga elvégzett egy DNS-tesztet. A nő a rendőrség és az FBI segítségével az ország másik felén talált rá a nagybácsira.

Aged,Hands.,Support,In,Old,Marriage,Couple.,Elderly,Helping,Hands.
Egy véletlen DNS-teszt vezetett a férfi megtalálásához / Fotó: Shutterstock (illusztráció)

Albinóból mára nyugalmazott tűzoltó, apa és nagyapa, valamint a vietnámi háborút megjárt tengerészgyalogos-veterán vált 63 éves unokahúga, Alida Aleguin elmondása szerint. A férfit 1951-ben, hatéves korában egy oaklandi parkból rabolta el egy nő, aki spanyolul kínálta cukorral, majd a keleti partra szállította repülővel, ahol egy párnál nőtt fel, akik saját gyerekükként kezelték – derül ki a The Guardian összefoglalójából.

Így vezetett egy DNS-teszt a férfi megtalálásához

A rendőrség több mint 70 évig eltűntként tartotta nyilván a férfit, akit azután találtak meg, hogy Alequin pusztán szórakozásból elvégzett egy DNS-tesztet, amely 22 százalékos egyezést mutatott egy férfival, akiről kiderült később, hogy a bácsikája. A 2020-as tesztet követő keresések akkor még nem vezettek eredményre. 

Azonban az idei év elején a nő újrakezdte a kutatást, és ekkor találkozott az Oakland Tribune egyik korabeli írásával, melyen Luis és testvére, Roger fényképe is szerepelt. Az ügy ugyanis 1951-ben is nagy port vert fel, a fiú megtalálására indított keresésben a rendőrség, a közeli laktanya katonái, a parti őrség és a városháza dolgozói is részt vettek, és Rogert is többször kihallgatták a rendőrök. 

Fivére végig azt állította, hogy egy kendős nő vitte el a testvérét.

Az oaklandi rendőrség ezután melegítette fel a több mint 70 éves ügyet, melyet mint eltűnést le is zártak, ugyanakkor az emberrablási ügy ezzel sem oldódott meg. Miután a férfit az FBI megtalálta, DNS-mintát is vettek tőle, ahogy nővérétől, Alequin anyjától is. Végül az FBI segítségével a férfi Oaklandbe utazott, ahol találkozott unokahúgával, nővérével és végül a fivérével, Rogerrel is. Előbb ugyan visszatért a keleti partra, hamarosan azonban háromhetes családi látogatásra indult júliusban. Ekkor beszélt utoljára fivérével, Rogerrel, aki augusztusban távozott az élők sorából.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.