Viharfelhők Európa csipkilátásai felett

Mára a csipek olyan fontos szükségleti cikké váltak, hogy ez év eleje óta tapasztalható hiányuk jelentős gazdasági turbulenciákat idéz elő, akár a járműgyártás egy részének ideiglenes leállását is okozhatja. Szakértők így sokszor egyenesen korunk olajának titulálják ezeket a lapkákat – írta meg a Figyelő.

Persze van egy óriási különbség a fekete aranyhoz képest.

Jelesül az, hogy nem egy a világon sok helyütt viszonylag könnyen és gyorsan kitermelhető nyersanyagról van szó a csipek esetében. Hanem egy igen összetett, hatalmas technológiai tudást, jártasságot, tervezést, innovációt, valamint persze óriási, dollármilliárdos tőkét igénylő gyártási folyamat végtermékéről. És nemcsak az összetettebb, de az egyszerűbb, például a LED-es égőknél vagy a tűzjelzőknél, a kávéfőzőknél használt csipek gyártása, lemásolása sem olyan pofonegyszerű folyamat, mint mondjuk egy formaterv vagy egy szoftverfelület lekoppintása pár jó szemű mérnök által…

Elveszett előnyök

A fentiekből – és természetesen a koronavírus-járvány gazdasági hatásaiból – viszont az következik, hogy amelyik kontinensnek, államszövetségnek van jelentős csipgyártói kapacitása, az kitűnően, ütemesen fejlődik, ahol viszont nincsenek meg nagy léptékben a processzor-előállítási kompetenciák, ott igencsak kitett a teljes ipari, kereskedelmi és szolgáltató szektor annak, hogy éppen sikerül-e kellő mennyiségben beszereznie máshonnan a szükséges áramköri lapkákat, vagy sem. Nem szólva az élvonalbeli technológiák használatának efféle korlátairól.

Jól ismert tény az is, hogy a félvezetőgyártás teljes erejének igen nagy része ma már Ázsiában koncentrálódik.

Az viszont kevéssé tudott, hogy – a Boston Consulting adatai szerint – mára az Egyesült Államokban a világtermelés bő 10, Európában szűk 10 százaléka maradt csak meg. Dél-Korea és Tajvan 20-20, Kína pedig már most 15 százalékkal részesedik a globális csipkibocsátásból. Még szembetűnőbb a változás, ha megnézzük, hogy a kilencvenes évek elején földrészünk és az USA jóval 40-40 százalék felett járt, de még az ezredfordulón is a világtermelés negyedét az öreg kontinens adta, a tengerentúl pedig akkor a globális kibocsátás 20 százalékáért felelt.

A fentiekből következik, hogy a „digitális olaj” gyártóhelyei geopolitikai, stratégiai kérdéssé léptek elő. Ha a nemzetközi ellátási láncok szakadoznak, ahogy 2020 februárja óta ezt jól látjuk, a csip-előállítási képesség és annak volumene, fejlettsége legalább annyira fontos, mint hogy egy ország energiaellátása biztosított-e.

Európa új esélyt kap

Mindezek tükrében érdemes értelmezni azt a nemrég napvilágot látott hírt, amely szerint a nemcsak amerikai, hanem globális szinten is még mindig vezető csipgyártó, az Intel európai kapacitásainak a bővítéséről tárgyal. A napokban Pat Gelsinger, a társaság első számú vezetője az unióba látogat, hogy brüsszeli döntéshozókkal tárgyaljon új gyártókapacitások EU-ba telepítésének a lehetőségéről. Magyarán geopolitikai, gazdaságpolitikai oldalról közelíti a kérdést az amerikai óriás is. Nyilvánvalóan jó helyzetben van, hiszen a növekvő közösségi kapacitásért, illetve félvezetőipari ellátásbiztonságért cserébe Brüsszel hajlandó lehet igen bőkezű uniós ösztönzőkkel segíteni a gigavállalat ez irányú terveit.

Pedig az EU-ban nagyon „tekerik a biciklit”, hogy az emlegetett 10 százalékos globális részesedést egy évtizeden belül megduplázzák

– erről határozat is született. Probléma van ugyanakkor a mennyiségen túl a minőséggel, pontosabban a korszerűséggel is. A csúcsfélvezetők egyik alapvető minőségi mutatója ugyanis a csíkszélesség. Jelenleg az 5-7 nanométeres technológia a legkorszerűbb, ám az Intel óriási kapacitású írországi gyárában (Leixlipben) a mai napig nem álltak át a régebbi, 14 nanométeres technológiáról a modernebbre. Az említett tárgyalásokon várhatóan erről is szó esik majd.

Mindettől nem független, hogy a kö-zel-múltban egy uniós–kínai, a csipgyártást is érintő kereskedelmi egyezmény meghiúsult, döntően a kínai–ujgur konfliktus EU-s–brit megítélése miatt. Így viszont még jobban elhúzódhat a súlyos csiphiányos állapot, ami a közösség iparát hosszabb távon is igen érzékenyen érintheti.

Hosszú távú stratégiák

Technológiai értelemben csupán három élvonalbeli csipgyártó akad a globális színtéren (az Intel, a Samsung és a TSMC adatait lásd külön is). Ez azonban azt jelenti, hogy az Európai Uniónak most le kell tennie valamelyik nagy cég mellett a voksát. A tajvani TSMC-vel a kínai–tajvani viszony okán értelemszerűen kockázatos lenne kezdeni, a dél-koreai Samsung pedig inkább az Egyesült Államok felé kacsingat: várhatóan a texasi Austinban építenek új, óriási üzemet.

Ennek ellenére közel sem száz százalékig biztos az Intel EU-s bővülése, csupán az első tárgyalásokról van szó.

Egy csipgyár megépítése ráadásul nemcsak dollármilliárdos beruházást, de a végleges döntéstől számítva mintegy három-négy évi munkát is igényel. S még ha az ír gyár bővítéséről lenne is szó, az sem lesz előbb készen, minthogy a mai lapkahiányos idők véget érnek. Várhatóan a termelés felfuttatása Írországban 2022 vége előtt nem reális, miközben a rövidebb távú félvezető-ellátási gondok legkésőbb ez év őszére megoldódhatnak.