BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Dunántúlon terjeszkedik az Auchan

Négy új áruházat nyit az Auchan Magyarország az idén, a társaság nettó forgalmának 10 százalék fölötti növekedésére számít.

A Magyarországon 19 hipermarketet üzemeltető Auchan sikeresen nyitott a kisebb üzletformák felé, tavaly adták át első szupermarketjüket Szekszárdon, az idén áprilisban pedig első superstore formátumú üzletüket Budapest X. kerületében – mondta Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatója az üzletlánc csütörtöki sajtótájékoztatóján. Közölte,

ősszel Zalaegerszegen és Győrben nyitnak szupermarketet, Sopronban pedig újabb superstore koncepciójú áruházat.

Fotó: Kallus György

Az Auchan bruttó forgalma a 18 benzinkúttal együtt 363,5 milliárd forint volt a 2017. április 1. és 2018. március 31. közötti üzleti évében, 3,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest – ismertette Polgár Gergely, a társaság pénzügyi igazgatója.

A nettó forgalom 5,4 százalékkal 309,5 milliárd forintra nőtt. A vállalat adózott eredménye csaknem 6 százalékkal, 3,8 milliárd forintra emelkedett tavaly az előző évihez viszonyítva – jelezte a pénzügyi igazgató.

Ebben az évben elkészül az Auchan új központja

Magyarország legnagyobb logisztikai központját fejleszti az Auchan kiskereskedelmi láncnak a Goodman. A bő 87 ezer négyzetméteres zöldmezős beruházást az idén át szeretnék adni.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.