BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százmilliárdos mérföldkőnél a megafúzió

Az Ext­reme Digital és az eMAG fúziója révén a közös raktárkapacitás másfélszeres bővüléssel az év végére elérheti a 30 ezer négyzetmétert, a foglalkoztatottak száma pedig jövőre az ezret is meghaladhatja.

A tavalyi 80-85 milliárd forintos összesített árbevétel után az egyesülő Extreme Digital és eMAG közös forgalma az idén a 100 milliárdot is túllépheti – mondta a Világgazdaságnak Várkonyi Balázs, aki mindkét cég ügyvezető igazgatói tisztségét betölti.

Mivel a 17 hagyományos üzlettel rendelkező Extreme Digitalnál a hibrid modell már igazolta létjogosultságát, az eMAG is fizikai hálózatot épít.

Csütörtökön az Erzsébet körúton nyílt meg az első üzlete, de Budapest után a vidéki nagyvároso­kat is célba veszi a társaság. A bemutatóterem jellegű üzletekre elsősorban marketingeszközként tekint az eMAG, amely ebben a formában forgalmas helyeken, főként plázákban jelenne meg.

Fotó: eMag

A webáruházak kiskereskedelmen belüli részaránya a koronavírus előtti mintegy 6-7 százalékról Várkonyi Balázs szerint a járványhelyzet hatására átmenetileg 20-25 százalékra is felkúszott, s az év egészét tekintve is 10 százalék felett ragadhat.

Az ügyvezető szerint ezáltal forgalmi szempontból három-öt évet ugrott előre az időben az e-kereskedelem. Kifejtette, hogy a pandémia előtt az Extreme Digital bevételeinek 55 százalékát adták a hagyományos boltok, a fennmaradó 45 százalékot a web, ezzel szemben a veszélyhelyzet alatt 70-30 százalékkal erős túlsúlyba került az online csatorna. A szakember szerint azzal, hogy a korlátozások enyhítésével az élet kezd visszatérni a rendes kerékvágásba, az online áruházak lendülete alábbhagy, de a 60-70 százalékos növekedésből éves alapon 30 százalék így is fennmaradhat.

Az Extreme Digital és az eMAG közös terveiről Várkonyi Balázs elmondta: az eddigi 20 ezer négyzetméteres közös raktárkapacitást az év végére 30 ezresre tervezik bővíteni. Marad a két helyszín Üllőn, illetve a Megyeri híd lábánál, ugyanakkor a raktárak már összevontan dolgoznak, a cégcsoport közös beszerzésre, logisztikára, marketingre és HR-re tér át.

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.