BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éveket ugrottak az időben a webáruházak

Májusban már a tízszázalékos kiskereskedelmi forgalmi részarányt is megközelítették a webáruházak, amelyek akkor is a járványhelyzet győztesei maradnak, ha az év második felében visszaesik a netes növekedés dinamikája.

Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból májusban 9,3 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene éves alapon 59 százalékkal emelkedett, folytatva az évek óta tartó bővülést – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A webáruházak értékesítésének felfutása annak fényében különösen látványos, hogy a járványügyi intézkedések kivezetésével május elejétől vidéken, a hónap közepétől pedig Budapesten és Pest megyében is kezdtek visszatérni a vásárlók.

Ezzel együtt a kiskereskedelem egészét tekintve a KSH számításai szerint a veszélyhelyzet 8,6 százalékpontos csökkenést idézett elő, a járvány nélkül becsült 6,5 százalékos növekedésnek így lett az eredménye 2,1 százalékos esés. A nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek volumenindexe 11, az üzemanyag-forgalom 19 százalékponttal alacsonyabb a vártnál. Az élelmiszerboltok eladásain ugyanakkor csak kismértékben volt érezhető a koronavírus hatása.

Fotó: Mirkó István / Magyar Nemezet

A webáruházak kiskereskedelmen belüli részaránya a járvány előtti mintegy 6-7 százalékról átmenetileg 20-25 százalékra is felkúszott, s az év egészét tekintve is 10 százalék felett ragadhat – mondta a Világgazdaságnak Várkonyi Balázs, aki az egymással összeolvadó Extreme Digitalnál és eMAG-nál is betölti az ügyvezetői igazgatói tisztséget. Úgy látja, forgalmi szempontból három-öt évet ugrott előre az időben az e-kereskedelem. Példaként azt hozta fel, hogy a pandémia előtt az Extreme Digital bevételei­nek 55 százalékát adták a hagyományos boltok, a fennmaradó 45 százalékot a web, ezzel szemben a veszélyhelyzet alatt 70-30 százalékkal az online csatorna került túlsúlyba.

 

A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.