BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nigel Farage szerint a Nyugat provokálta ki az ukrajnai háborút

Előre megmondta, hogy az EU és a NATO keleti bővítése mire készteti majd Vlagyimir Putyint.

Nigel Farage, a Reform UK párt vezetője szerint a Nyugat provokálta ki az ukrajnai inváziót az Európai Unió és a NATO keleti bővítésével, ennek ellenére a a háború „természetesen” Vlagyimir Putyin orosz elnök hibája. A bővítés azonban „indokot” adott neki arra, hogy azt mondja az orosz népnek, hogy „azok megint ellenünk törnek”.

Orbán Viktor
Nigel Farage előre megmondta, hogyan reagál majd Vlagyimir Putyin az EU és a NATO keleti bővítésére / Fotó: Belga via AFP

A BBC-nek adott interjúban emlékeztetett, hogy már az 1990-es évek óta ezzel érvelt, és figyelmeztetett, hogy ez háborúhoz vezethet.

A riporter Farage szemére hányta korábbi megnyilatkozásait, például azt, amikor 2014-ben azt mondta, hogy Putyin az a vezető, akit a legjobban csodál.

Azt mondtam, hogy emberként nem kedvelem, de politikusként csodálom, mert képes volt átvenni az irányítást Oroszország felett

– tartott ki a véleménye mellett Farage.

Vissza a Brexithez

Farage-nak jelentős szerepe volt abban, hogy az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból, és az interjú adta alkalmat is kihasználta arra, hogy megvádolja a kormányzó konzervatívokat: nem teljesítették a Brexittel kapcsolatos ígérteket.

A brit közvélemény többségével ellentétben nem gondolja azt, hogy a Brexit kudarc lenne. „Nem lehet kudarc. Kiléptünk az Európai Unióból. Most már önmagunk urai vagyunk” – fogalmazott.

„De a Brexit cserben hagyta azokat, akik megszavazták, mert azt hitték, hogy a bevándorlók száma csökkenni fog" – tette hozzá. Ennek éppen az ellenkezője történt, a nettó migráció 2021 óta meredeken emelkedett, csak éppen a nem uniós állampolgárok érkezése miatt.

Kudarc, ami mégsem az

A Brexit Pártból alakult Reform UK 

támogatja a nem létfontosságú bevándorlás befagyasztását,

hogy enyhítse a lakhatásra és a közszolgáltatásokra nehezedő nyomást, növelje a béreket, és „megvédje a britek kulturális identitását és értékeiket”.

Egy éve még másképpen fogalmazott. Ugyancsak a BBC-nek akkor azt mondta, hogy „a Brexit kudarcot vallott, az ország „gazdaságilag valójában nem profitált belőle”.

A párt meglehetősen jó szereplésre számíthat a július 4-i parlamenti választáson, a felmérések szerint nyolcadszori próbálkozásra Farage is bejut végre a londoni alsóházba.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.