BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktor: a gazdasági együttműködés a német-magyar kapcsolatok szilárd alapja

Olaf Scholz kancellárral tárgyalt a magyar miniszterelnök.

A német–magyar kapcsolatok szilárd alapját a gazdasági együttműködés adja, mondta az Olaf Scholz német kancellárral folytatott kétoldalú megbeszélését követően pénteken Berlinben a magyar miniszterelnök, hozzátéve: német kollégájával a gazdasági kapcsolatok további erősítésében állapodtak meg.

ORBÁN Viktor; SCHOLZ, Olaf
Orbán Viktor és Olaf Schoz tárgyalásán két fontos téma volt / Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher

Orbán Viktor a magyar közmédiának felidézte, a megbeszélésnek két témája volt: az európai ügyek és a német-magyar kétoldalú kapcsolatok.

Tavaly a két ország közötti kereskedelem rekordot ért el, 70 milliárd euró felett volt, a Magyarországról kivitt áruk egynegyede pedig Németországba érkezik, emlékeztetett. 

A német cégek Magyarországon 250-300 ezer embernek adnak munkát, elsősorban az autóiparban.

Nagy magyar terv készül az európai versenyképesség növelésére

Abban is egyetértettek Olaf Scholzcal, hogy generációváltás történik az autóiparban. Nagyon fontos, hogy ebben a német technológiai váltásban Magyarország is benne marad, emelte ki. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország a világ három országa közül az egyik, ahol mind a három nagy német autógyártó jelen van.

Magyarországnak kiemelt szerepe van a német ipar működésében, mi pedig munkahelyeket, gazdasági növekedést és adóbevételeket remélünk, „ez a gerince a német-magyar kapcsolatoknak”.

Orbán Viktor szerint növelni kell az Európai Unió világgazdaságon belüli versenyképességét. 

Magyarország készen áll arra, hogy letegyen erről egy nagy tervet az asztalra, erről már tárgyalnak is a többi tagállammal.

A cél az, hogy Európa ne elzárkózzon, ne a félelem logikája mentén reagáljon a világ változásaira, hanem a gazdasági kapcsolatokat kiterjessze, a kapcsolatrendszert az egész földgolyón erősítse, ne bezárkózzon, hanem álljon készen a versenyre – fejtette ki.

Manfred Weber nem német–magyar konfliktus

Tisztázták a német kancellárral, hogy a Magyarország és Manfred Weber közötti konfliktusok nem német–magyar konfliktusok, nem terhelik meg a német–magyar együttműködést, ezek Brüsszel és Magyarország közötti konfliktusok.

ORBÁN Viktor; SCHOLZ, Olaf
A migráció is szerepelt a napirenden / Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher

A miniszterelnök úgy fogalmazott, Manfred Weber „hungarofób ember, gyűlöli a magyarokat”, a magyarokat hibáztatja, hogy nem lett európai bizottsági elnök, „az egyik legrégebbi ellenfelünk, ellenségünk az európai politikában”.

A magyar uniós elnökség kiemelt céljairól szólva elmondta: azok között szerepel a demográfiai helyzet javítása Európában. Orbán Viktor arról beszélt, szeretné, ha a kormányok segíteni tudnának egymásnak abban, hogyan lehetne még inkább támogatni a családokat.

Természetesen a migráció is szerepel a témák között: mindent megtesznek annak érdekében, hogy 

Európa továbbra is az európaiaké maradjon

– jelentette ki.

„Gendermarhasággal” nem foglalkozunk

Arra a felvetésre, hogy a genderkérdésben tud-e Magyarország lépéseket tenni, Orbán Viktor azt válaszolta, „az egész gendermarhaság”, amely „felbolygatja” a gyereknevelés és az együttélés hagyományos európai rendjét, nem szerepel közvetlen módon a magyar elnökség programjában.

„Mi ezzel nem akarunk foglalkozni, nem is értjük pontosan, mi ez, nekünk van egy életünk, mi úgy szeretnénk élni, ahogy eddig is éltünk” – fogalmazott a miniszterelnök.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.