BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nemzetellenes a Fidesz határon túli tevékenysége - Éles bírálat Törzsöktől

Élesen bírálta a határon túli magyarsággal kapcsolatos megnyilvánulásaiért a Fidesz politikáját Törzsök Erika. A Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozó szakállamtitkárság nemzetpolitikai ügyekért felelős főigazgatója a STOPnak azt mondta, a Fidesz a szomszédos országokban folytatott kampányaival sokat árt az ott élő magyarságnak, de a romániai helyhatósági választásokon a kampány dacára, szerencsére a józan ész diadalmaskodott.

184/11 - röviden ez a tanulsága magyarországi szemmel a romániai helyhatósági választásoknak. 184 polgármestere van ugyanis az RMDSZ-nek, és 11 a Fidesz által generált Magyar Polgári Pártnak - fogalmazott Törzsök Erika.

Hozzátette, ezen túlmenően az RMDSZ-nek van négy megyei elnöke, megyei alelnökei, továbbá alpolgármestere Aradon, és más nagy városokban, megnyert olyan városokat, mint például Szatmár, azaz olyan helyeken is nyert, ahol a magyarság nincs többségben, tehát vannak román szavazói is.



Ezzel szemben az MPP néhány székelyföldi kisvárosban szerzett polgármesteri pozíciót. A főigazgató szerint ki kell végre mondani, hogy az a nemzetellenes kisebbség- és nemzetpolitika, amit a Fidesz folytat, nap mint nap bizonyítja, hogy a szomszédos országokban folytatott kampányaival a nemzet egységének legnagyobb ellensége, és ez egyértelműen kontraproduktív.

Törzsök Erika példaként említette, hogy Romániában hiába szerveztek új magyar pártot, belpolitikai terepnek tekintve Erdélyt, és kampányolt a Fidesz-vezérkar, rombolva a másfélmilliós magyar közösség egységét, veszélyeztetve képviseleti esélyeit. Tették mindezt pusztán azért, mert az RMDSZ-t nem tudták bábként mozgatni.

Törzsök hozzátette, hogy nem csak Romániában, hanem más szomszédos országban is hasonló tevékenységet fejtett ki a Fidesz, hiszen az elmúlt hónapokban, Szlovákiában botrányba keverték a Magyar Koalíció Pártját, Délvidéken pedig először szétverték az egységes és erős képviseletét a magyarságnak, majd az egység megteremtőiként tetszelegtek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.