Erőszakkal nem lehet segíteni

Hivatalos felmérések szerint 700-1500 közé tehető a „jól látható közterületeken élők száma”. 2005-ben még 3000-re becsülték számukat. A csökkenés oka lehet, hogy egyre többen rejtőzködnek, de köszönhető ez az utcai szociális szolgálatok eredményes tevékenységének is. Van azonban, ahova ők sem érnek ki időben: 2008-ban 26, idén már öt ember hűlt ki a pesti utcán. Éjszakánként két krízisautó járja a főváros utcáit: az egyik a Máltai Szeretetszolgálaté – ők Budán és csak éjfélig teljesítenek szolgálatot –, a másik pedig a Menhely Alapítványé. Rendőri, lakossági vagy mentős riasztásra a helyszínre sietnek és megpróbálják rávenni a hajléktalanokat, hogy menjenek be a szállóra, vagy legalább egy takarót és egy meleg teát fogadjanak el.

18:00 Melegedő

Az éjszakai műszak minden nap a Menhely Alapítvány Baross utcai diszpécserközpontjában kezdődik. Megérkezésünkkor már egymást érik a bejelentések. Amíg Barák Zoltán, aznap esti sofőrünk elmegy a kocsiért, Naszvadi Zoltán szociális munkás bevezet a krízisautó-szolgálat rejtelmeibe. Bekerül a csomagtartóba a forró tea, a takarók, a polifoamok. Fél hétkor indulunk az Örs vezér térre. A mentősök már várnak.

18:45 Ha tud beszélni, nincs kihűlve

A HÉV-végállomásnál Újvári László várakozik a mentőautóban. Aznap tették ki az Uzsoki belgyógyászatáról, és fázik, be szeretne menni a melegedőbe. Önkéntesünk, Toplak Zoltán segít neki beszállni az autóba. Megmérnénk a testhőmérsékletét, ha a lázmérő nem lenne annyira kihűlve, hogy ne tudjon mérni. A Szobi utcai lábadozóban orvos is várja.

20:00 Lefeküdni készült

A következő „eset” Rákosfalván, a HÉV-megállóban ágyaz. Lefeküdni készül a mínusz 9 fokban. Négy napja már bevitték egyszer a melegedőbe, de nem volt maradása, mert ellopták az óráját. Most sem akar velünk jönni, inkább az utcát választja. Egy takaróval és forró teával hagyjuk a megállóban. „Évről-évre egyre több a telefonos bejelentés” – mondja Naszvadi Zoltán, amikor a Rákos-patak felé sietünk, oda, ahol Kepics József 1991 óta él. – Szállón még sosem volt, most sem jön velünk. „Nem gond a hideg, nem fogok kihűlni” – mondja. Otthagyjuk, erőszakkal nem lehet bevinni – nem is ez a szociális munkások feladata.

21:35 Régi ismerős

Negyed óra múlva újra a kocsiban, száguldunk a Népliget felé. Kis kerítésmászás: a fal mögött találjuk meg Táncsics Mihálynét. Régi ismerős, boldogan fogadja a krízisautó legénységét. Szállóra menni nem akar, sőt teát sem kér, jól megvan a földön. Amíg vele beszélgetünk, érkezik a következő hívás: a rendőrök Zuglóban várnak minket. Ám a kapualjban, földön fekvő férfi – akihez riasztották a szolgálatot – szintén nem jön velünk. Pedig kritikus állapotban van: tetves, és nincs takarója sem – hozzá majd másnap is kimennek, hogy megnézzék. Szóba kerül egy készülő törvénytervezet, amely arról szólna, hogy ilyen esetekben a beleegyezésük nélkül is be lehessen vinni a hajléktalanokat a melegedőbe. Ám amíg a törvény az íróasztalon terveződik, marad a rábeszélés. Most is sikertelenül. Kap egy takarót, egy teát, alszik tovább.

22:25 A béke tere

Következik a hatodik, a hetedik és a sokadik eset, köztük régi ismerősök. Három férfi egy pestlőrinci villamosmegállóban, Rákoskeresztúron egy férfi a kukák mellett. Hat újabb bejelentésünk van, aztán át Budára, mert a máltaisok már nem dolgoznak. Egy buszmegállóban éjszakázó férfi beszélgetni sem akar velünk. Azt mondja: sem neki, sem nekünk nem megoldás, ha teát vagy pokrócot kap. „Szadista színjáték” – vágja a fejünkhöz. Az autóban Naszvadi Zoltán minden eset után bediktálja a diszpécsernek az adatokat, majd a következőt: „Elláttuk: kapott teát, takarót. Szállóra menni nem akar.” Időközben nyolc újabb bejelentés érkezik.

00:45 Nem találunk senkit

Az V. kerületi Tüköry utcában megnézünk egy férfit – „csak, hogy él-e”. Közepesen felszerelt a hideg ellen: kap egy takarót. Ezután három vaklárma miatt autókázunk feleslegesen: a megadott helyen nem találunk senkit. Az alapítvány Vajda utcai éjszakai melegedőjébe megyünk. Egyrészt takaróért, mert elfogyott, másrészt mert éhesek vagyunk és fázunk. Ezután újabb vaklárma, majd megyünk a IX. kerületbe. A földön, szivacson fekvő férfit nem keltjük fel: egyenletesen lélegzik, takarója is van, nincs vele sok gond.

02:20 Elfagyott a lábujja

Később, a Gellért téren, az egyik bástya alatt két hajléktalant találunk. A 49 éves nőnek már fekete a lábujja, szállóra menni azonban nem akar, orvosi segítséget nem kér. Háromnegyed háromkor a Szent Imre Kórházhoz hívnak minket, ahol rendőr is vár. Húszéves fiút találunk papucsban, kabát nélkül. A közeli lépcsőházak valamelyikébe szeretett volna bejutni. A Könyves Kálmán körúti szállóra visszük.

03:30 Nincs több bejelentés

Indulunk haza. Csütörtök éjszaka tizenkilenc hajléktalant láttak el a szociális munkások Budapesten. Mindenkihez volt egy jó szavuk, a régi ismerősökkel hosszabban is elbeszélgettek túlélési esélyekről vagy arról, mit csináltak, mit ettek aznap.

A szociális munkás nem ringatja magát illúziókba: tudja, hogy nem lehet mindenkit megmenteni a fagyhaláltól. „Erőszakkal senkit sem lehet a szállóra kényszeríteni, de nem is biztos, hogy az a legjobb megoldás – mondja Barák Zoltán. – Ha elviszünk valakit a belvárosból Kőbányára, ellopják a cuccait, mire másnap visszatalál.” A fővárosban jelenleg mintegy 1200 férőhely van hajléktalanoknak az éjjeli szálláshelyeken, a speciális éjjeli menedékhelyeken pedig további 500 hajléktalant tudnak elszállásolni. A nappali melegedőkön megfordulókat nem számolják, de ezek a helyek is telt házzal működnek.