BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elfogták a legkeresettebb bűnözőt!

Kilenc évi bujkálás után elfogta a német rendőrség az ország legkeresettebb bűnözőjét, a bankrablásért elítélt 56 éves Thomas Wolfot.

A bűnüldöző szervek pénteki közlése szerint Wolf előző nap akadt horogra Hamburg piros lámpás negyedének egyik sörözője mellett.

Vesztét az okozta, hogy valaki feladta: a rendőrök már napok óta szemmel tartották, majd lecsaptak a szemmel láthatóan meglepődött férfira. Wolfot 2000 óta üldözte a rendőrség, amikor rövid karácsonyi eltávozásáról nem tért vissza a börtönbe, hogy folytassa bankrablás miatt kiszabott büntetése letöltését - idézi a TEOL a távirati irodát. 

Azóta különböző álneveken bujkált a hatóságok elől, és újabb bűncselekményeket követett el: egy bankár feleségének elrablásával például 1,8 millió eurós váltságdíjat zsarolt ki, és több pénzintézetet is kifosztott Észak-Európában, több százezer eurós zsákmányra téve szert.

Wolf egyébként jó nyelvérzékkel rendelkezhet - ez minden bizonnyal bujkálását és bűnözői karrierjét is elősegítette -, a német mellett tökéletesen beszél hollandul és angolul, sőt ez utóbbinak több nyelvjárását is elsajátította.

MTI -TEOL-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.