BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Papírforma, meglepetés, drámai figyelmeztetés - így értékelt az MSZP

Lendvai Ildikó papírformaként, meglepetésként és drámai figyelmezetetésként értékelte az európai parlamenti (EP) választás eredményét. Egyúttal leszögezte: az MSZP folytatja a kormányzást.

Az MSZP elnöke szerint az EP-választás eredménye a nagypártok vonatkozásában megfelelt a közvélemény-kutatások eredményeinek. "Persze jó lett volna több MSZP-s mandátum. A szocialista pártnak sokat kell dolgozni az elvesztett szavazók visszaszerzéséért" - tette hozzá.

Lendvai szerint a Jobbik nagyobbat hasított a Fidesz mandátumaiból, aminek a szocialista pártelnök annak ellenére sem örül, hogy a legnagyobb ellenzéki párt a legfőbb riválisuk. "Senki sem számított három jobbikos mandátumra, ez figyelmeztető jel. Három olyan képviselő került az Európai Parlamentbe, akik nem az európai szellemiséget, hanem az ezzel ellentétes radikalizmust képviselik" - mondta Lendvai Ildikó. 

Úgy vélekedett, a Jobbik meglepően magas támogatása egyik parlamenti pártnak és Magyarországnak sem jó. A Jobbik gyilkos és idegen választ ad a pártelnök szerint olyan kérdésekre, mint a szociális feszültségek és a közbiztonság. Utalt arra, hogy a Jobbik előretöréséből azoknak is le kell vonni a következtetést, akik annak idején Vona Gábort (a Jobbik elnöke) egy bizonyos polgári körből útjára engedték. 

Az MSZP elnöke leszögezte: folytatják a kormányzást. Folytatják, mert a forintnak stabilitásra van szüksége, el akarják fogadni az igazságosabb adótörvényeket, munkahelyeket akarnak teremteni, és folytatják, mert - Lendvai szavai szerint - ezt várja az ország. "Vigyázunk Magyarországra, folytatjuk a válság elleni védekezést" - mondta a szocialista politikus.

 

 

 

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.