BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"A Magyar Nemzet veszélyezteti a magyar nemzet biztonságát"

A Magyar Köztársaság légterének védelmét ellátja és garantálja a Magyar Honvédség Gripen és MiG-29-es repülőgépeinek flottája. A nemzetközi repülőnapokon való magyar részvétel költsége pedig töredéke, 5,5 millió Ft, a Magyar Nemzet által állított százmilliós nagyságrendnek - álla a Honvédelmi Minisztérium közleményében.

A Magyar Nemzet mai lapszámában megjelent, „Egy vadászgép a légvédelem” című cikkel kapcsolatban a Honvédelmi Minisztérium az alábbiakban kíván reagálni:
 
A légtérvédelmet biztosító készenléti szolgálatot ellátó eszközök számára, a kiszolgálásukra vonatkozó adatok államtitoknak minősülnek. Az ezekkel kapcsolatos információk közzététele veszélyezteti a Magyar Köztársaság biztonságát. Ezt tette a Magyar Nemzet a mai számában. A feltételezett államtitoksértést a Honvédelmi Minisztérium jogi szakértői vizsgálják. Annyi azonban elmondható, hogy a Magyar Nemzet állítása valótlan.
 
A pilóták kiképzésre biztosított repülési ideje lehetővé teszi a megfelelő felkészülést a feladatok végrehajtására. A repülőgépek karbantartása biztosított, a légieszközök üzemeltetéséért felelős parancsnoki és beosztott állomány kiemelt figyelmet fordít a repülésbiztonsági szabályok maradéktalan betartására
 
A nemzetközi légibemutatókon és repülőnapokon való magyar részvétel nem kötelező – a HM nem írja elő a katonai szervezetnek, mint ahogyan azt a lap állítja -, de több előnnyel jár. Egyrészt, bemutatkozási és gyakorlási lehetőség a magyar légierő számára. Éppen ezért, az ilyen külföldi repülések a kiképzési keret terhére történnek, azoknak külön többletköltsége nincs. A fogadó fél fedezi a szállás- és üzemanyag költségeket, valamint étkezést biztosít a magyar állomány számára. A Magyar Honvédséget gyakorlatilag csak a kiutazó állomány napidíja ötven százalékának a fedezése terheli. Ilyen jellegű bemutatókra az idei évre összesen 5,5 millió forintot tervezett be a tárca, nem igaz tehát a lap százmilliós nagyságrendű költségről szóló állítása sem.

Másrészt, a nemzetközi repülőnapok kölcsönösségi alapon működnek, vagyis annak érdekében veszünk részt külföldi rendezvényeken, hogy a kétévente megrendezendő, a honvédséget, de az egész országot népszerűsítő, nagy látogatottságú kecskeméti repülőnapon minél színvonalasabb műsort lehessen összeállítani, széles nemzetközi résztvevőgárdával.

A laptársunk cikkében megszólaló repülőtiszt ugyanakkor nem a repülőnapok közvetlen költségét tette százmilliós nagyságrendűre, hanem a hosszú távúakat. A cikkben szereplő példában a Gripenek repülési költségét említik, amelyet 10-20 millióra tesznek. Valamint azzal érvelnek, hogy "a látványos műrepülés tíz perce ráadásul rendkívüli mértékben igénybe veszi a gépeket, amely hosszú távon szerkezeti meghibásodásokhoz (repedésekhez) vezethet. Ezek javítása százmilliós, milliárdos tétel is lehet, és gépek eshetnek ki az alapfeladat ellátásából hosszú időre."

A napilap azt is tudni véli, hogy "felére csökkentették a hazai légteret védő fegyveres készültségi szolgálat erőit. Míg a NATO-csatlakozásunk óta mindig egy géppár és két pilótája állt 24 órás készenlétben, addig néhány hónapja már csak egy. Márpedig egy magányos gép és magányos pilótája mindig kiszolgáltatottabb; azt szokták mondani, hogy „egy gép a géppár felénél kevesebbet ér”. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.