BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A padlóról kell feltápászkodnia az MSZP-nek

Az MSZP októberben megtapasztalhatta a kormányzati ciklusbéli mélypontját, a lakosság egészén belüli tízszázalékos támogatottsággal.

A párterőviszonyok alig változtak, a Fidesz tábora háromszor nagyobb, mint a szocialistáké. Az MSZP továbbra is aktivitási problémával küzd, támogatóinak 54 százaléka előlegezi meg választási részvételét. A Fidesz-táborban 62 százalék tekinti magát biztos szavazónak - írta a Szonda-Ipsos felmérése alapján a Népszabadság

Az összes választó közül az MSZP-t 12 százalék, míg a Fideszt 33%, a Jobbikot 6% választaná egy most vasárnapi választáson. A kis pártok közül egyik sem "ugorja meg" az egy százalékot.

A biztos pártválasztók között a Fidesz előnye még magasabb: a szavazók 64 százaléka szavazna a pártra, míg az MSZP-re csak 19 százalék, a Jobbikra pedig 12%.


 
A szocialisták felzárkózási esélyét az is nehezíti, hogy a választási sikeréhez korábban hozzásegítő, a tradicionális szavazóbázist jelentő nyugdíjasok és a véleményvezérként funkcionáló értelmiségiek körében elmarad vetélytársától. A nyugdíjasok 19 százaléka támogatja az MSZP-t, 26 százaléka a Fideszt. Az értelmiségiek körében az ellenzéki párt 33, a kormánypárt 11 százalék rokonszenvét élvezi. Az egyes pártok szavazói nem igazán keresnek második voksra érdemesíthető politikai erőt.

E jelenség talán legnagyobb kárvallottja az MSZP, amelynek mindössze a népesség egy százalékát kitevő - százezer fő alatti - tartaléka van más pártoknál. Ennek oka elsősorban az SZDSZ felmorzsolódása. Másfél évtizeden át a szocialisták onnan remélhettek második fordulós szavazatokat.

A Fidesz lehetőségei bővebbek, a választók három százaléka - nagyjából 250 ezer fő - e pártot is talonban tartja. A Fidesz tartalékát jelentő csoportot szinte teljes egészében a Jobbik szavazói alkotják, abban csak pár tízezer KDNP- és MDF-szavazó található. A másodlagos preferenciák listáját jelenleg a Jobbik vezeti, így a hatszázalékos - félmilliós - szavazótábor mellett a választókorúak további hét százalékától - csaknem hatszázezer embertől - van elméleti esélye voksokat gyűjteni. 
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.