"Nem primadonna, hanem jó menedzser" - Ki lesz az EU élén?

A legtöbbet kifogásolt ténnyel – hogy az Európai Tanács (EIT) élére kerülő Herman Van Rompuy, csakúgy, mint a Javier Solana helyére lépő Catherine Ashton jóformán ismeretlen a nemzetközi porondon – aligha lehet vitatkozni. Ez azonban még nem feltétlenül jelenti azt – különösen nem a belga Van Rompuy esetében –, hogy a döntés eleve előnytelen az uniónak. Sok minden az ellenkezőjét látszik sejtetni. (A brit Ashton esetében ez már nem ilyen egyértelmű.) Van Rompuy kapcsán nem szabad elfeledni, hogy nem az EU egészének elnökévé választották, hanem az állam- és kormányfők üléseit keretbe foglaló Európai Tanács élére kerül.

Tény, hogy a hajdani alkotmányszerződést előkészítő konventvitákban akadtak az előbbit célzó törekvések is. Az sem titok, hogy még az utóbbi megközelítés győzelme után is jócskán voltak hívei annak, hogy az EiT élén „neves” politikus álljon, úgymond emelve az EU tekintélyét. Valójában kezdettől fogva többségi maradt az az iskola, amelyik szerint az EiT-elnök ne kifelé legyen színes személyiség, hanem a 27 állam- és kormányfő munkáját segítse. Készítse elő üléseiket, építsen közöttük konszenzust, tartós hivatalban maradásával pedig legyen élő megszemélyesítője a csúcsok döntéseinek, folyamatosságot biztosítva a váltakozó soros EU-elnökségek rendszerében.

Ahogy Peter Ludlow professzor, EU-szakértő fogalmazott a csúcs után: „Az Európai Tanácsnak nem primadonnára van szüksége, hanem jó menedzserre. Van Rompuy kiváló konszenzusépítő, aki nem fogja saját programját a többiekre kényszeríteni, de aki kellően integráns személyiség is ahhoz, hogy ne váljon mások játékszerévé.” Hogy nemzetközileg kevéssé ismert? Majd azzá válik, ha nem néhány hónapig, mint a soros elnökség, hanem évekig ő szólal meg félmilliárd ember nevében. Cserében mindenki biztos lehet abban, hogy tényleg azt mondja majd, amivel a Huszonhetek megbízták.

Fóris György cikke teljes terjedelemben itt olvasható