BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kampánypénzek: Ki mennyit költ?

A kiadások nagy részét a jelöltek fizetik, a pártközpontoknak nem kell mélyen a zsebükbe nyúlniuk

Pár százmillió forint? Vagy akár megközelítheti az egymilliárdot is? Legfeljebb csak hozzávetőlegesen derülhet ki, mennyi pénzt költenek a pártok, független jelöltek az őszi önkormányzati választás kampányára. A kisebb parlamenti pártok meghatároztak egy költségvetési limitet, azonban az MSZP kampányfőnöke még megbecsülni sem tudja az összeget, a Fidesztől pedig nem kaptunk választ, a többi szervezet, független jelölt esetében pedig nagyon kevés fogódzónk lehet. Az önkormányzati kampánynál egyébként nincs törvényi korlát, mint a parlamenti választásoknál, de annyi sejthető, hogy jóval kevesebb pénzből ússzák meg a pártok, mint áprilisban, ráadásul a kiadások nagy részét a jelöltek állják.



Jobbik. Az ellenzéki párt maximum 130 millió forintot költ a választásra. A pénz legnagyobb részét a képviselő- és polgármesterjelöltek kapják meg. 2200-2300 Jobbik-színekben induló egyéni jelöltjük lesz, rajtuk kívül lesznek még listások, illetve vannak a függetlenként, de jobbikos támogatással indulók. Ők saját szórólapra, plakátra, hirdetésre, lakossági fórumra stb. fordíthatják a pénzt. Ezenkívül központilag intézik az óriásplakátokat (körülbelül feleannyi lesz, mint az országgyűlési kampányban), a tv- és rádióreklámokat, illetve egy országos, minden háztartásba eljutó szórólap legyártását. A kampánypénzt szinte teljes egészében állami támogatásból fedezik. Adományokból (átutalások, befizetés sárga csekken) mintegy kétmillió forintra számítanak.

LMP. A másik ellenzéki párt körülbelül százmillió forintot fordít a kampányra, ez tartalmazza azt a 40-50 millió forint hitelt is, melyet hamarosan felvesznek, ez utóbbiból egyébként korábbi adósságaikat is törlesztik. A százmilliós keret csak akkor nőhet, ha a tavaszi választásokhoz hasonlóan most is elindított adománygyűjtő akciójuk sikeres lesz, azonban eddig a várt felajánlásoknak csupán kis része – 0,5–1 millió forint közötti összeg – érkezett meg. Kampányköltségvetésük jelentős részét a szórólapok, az A/4-A/3-as plakátok, valamint a két számmal jelentkező kampányújságuk teszik ki.

Ezen anyagok költségei (terjesztéssel együtt) kiadásaik 40 százalékát jelentik. Az LMP emellett rádióhirdetésekben fordul a választókhoz, televíziós megjelenést nem terveznek. Az aktivisták költségszámláira 15-20 százalékot különítettek el a keretből. Idetartoznak a kitelepüléseken használt szettek (kínálópult) is. Óriásplakátokat egyelőre csak Budapesten, Jávor Benedek főpolgármester-jelölti kampányához használnak. A párt fontosnak tartotta elmondani, hogy a nyílt kampányszámlájukon minden kiadást, bevételt feltüntettek.

MSZP. Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke a Világgazdaságnak még csak megtippelni sem tudta, mennyibe kerül a választás, még arra sem vállalkozott, hogy tíz- vagy százmilliós nagyságrendet határozzon meg. Ennek az az oka, mondta, hogy központilag minimális összeget fordítanak csak erre a célra – főleg óriásplakátokra, rádiós reklámokra –, s csupán az lesz érzékelhető, hogy a kampány ideje alatt kissé nagyobb lesz a kiadásuk, mint a szokásos működés során. A kampány terheit döntően a helyi szervezetek állják. De nekik sem kell mélyen a zsebükbe nyúlniuk, hiszen a választókkal történő személyes találkozások nem kerülnek pénzbe. A szocialisták ugyanis – mint Szanyi fogalmazott – a politikájukkal, s nem kampányeszközökkel akarnak sikereket elérni.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.